Halloween Borzongás Novellacsokor

Meghívok mindenkit egy kis borzongatásra! Ha érzed magadban az ihletet és szeretnéd velem borzongatni az olvasókat akkor csatlakozz hozzám a  Halloween Borzongás Novellacsokor készítésében!

A feladat:

Írj, vagy nevezz egy maximum pár oldalas, rövid ijesztő, misztikus, horrorisztikus, vagy csak Halloween témájú írást a blogodon, vagy ha nincs, akkor küldd el nekem e-mailben és én felrakom ide! A cél, hogy Halloween környékére ellássuk a népet egy kis rémisztő olvasnivalóval. Nem muszáj új írásnak lennie, de ha lehet akkor csatlakozzon valamiképpen a Halloween hangulathoz. Mindenképpen csak eredeti, saját munkát nevezz!

A Novellacsokor gyűjtésének célja a szórakoztatás, de ha ötnél több munka összegyűlik, akkor megszavaztatjuk a győztest, ehhez én magam felajánlok egy kisebb nyereményt! Lásd oldalt! Gyertek minél többen, legyen ebből egy jó kis nyereményjáték!

A határidő: 
A legjobb az volna, ha az ünnep környékére kerülnének fel a munkák, de ha valakinek több időre van szüksége, akkor közös megegyezéssel kitolhatjuk a határidőt. Első körben én november 2-át határoznék meg korlátnak a publikálásra, miután minden munka felkerült, akkor elindítjuk a szavazást!

Itt megtaláljátok az eddigi nevezett egyperceseket! Olvassátok el mindet és ha fel szeretnétek kerülni küldjétek el nekem a linket! Kérlek titeket, a posztok alá helyezzetek el egy ide visszamutató linket, hogy az olvasók egy csokorba gyűjtve megtalálják az írásokat!


Wilwaren - Gyűjtőszenvedély --> lentebb a lapon
MsReea - Rettegés
Balázs Barbara - Hiszem, ha látom!
Lylia Bloom - A boszorkány
Sheila_7 - Halloween
Tessa R. Lambrick - Telihold Halloweenkor
Darkhero - Halott menyasszony
Dirge - Istentől elhagyott kert
Sky - Halloween?
Szabó Alexandra - A halálos "keringő"
Zenka - A töklámpás meséje
Adam Archer - Kipp-kopp


És a sajátom pedig:

Wilwaren: Gyűjtőszenvedély

Silme fáradtan csapta le a laptopja fedelét az irodájában. Mára elege volt az egyezkedésből. A Halloween parti elől a saját kis zugába menekült. Utálta az ilyen hangos és színes szórakozást, szívesebben vonult el a galériájában található aprócska helyiségbe, ahol csak ő maga volt, a még ki nem állított festmények és a számítógépe. Arról nem is beszélve, hogy a halál és a túlvilág ilyen frivol dicsőítése tőle nem is állhatott volna messzebb. Amíg a többiek ittak és nevettek addig ő elintézett egy bemutatót egy tengerentúli, de ígéretes tehetséggel. Lám, mégiscsak jó volt valamire ez az ostoba parti.

Nagyjából fél órája minden zaj elhalt, ezért most már biztonságos volt elindulnia haza. Biztosra vette, hogy az asszisztense remek estét kerekített a vendégeknek és be is zárt, amikor mindenki elment. Hozzá nem kopogott be, valószínűleg nem is tudta, hogy ott van, talán azt hitte hazament, mint ahogy szokott ilyen esetekben.

Silme lekattintotta a villanyt az irodában és az utcai lámpák beszűrődő fénye mellett indult kifelé a galériából. Még egyszer utoljára körbenézett a legkedvesebb helyén, amikor valami különöset vett észre. A helyiség sarkában, az egyik eldugott kis szobában az árnyékok hosszabbra húzódtak, mint kellene. Kicsit félrelépett, hogy jobban belásson a beugróba, és már látta is, hogy az egyik halványan kivilágított festmény előtt áll valaki az amúgy sötét szobában. Gyorsan visszanézett a bejáratra, de ott feltűnően lógott a zárva tábla, sőt a rácsok is be voltak húzva, a hátsó ajtó, amin ő is szándékozott távozni, pedig csak belülről volt nyitható. Ez azt jelentette, hogy az idegen partimaradék.

- Ez az este soha nem ér véget – motyogta magának mielőtt egy nagy sóhaj kíséretében rászólt az ismeretlenre.

- Elnézést, már zárva vagyunk!

Az alak még csak meg se rezzent a nő csöndbe hasító éles hangjától. Silme ingerülten közelebb ment elszánva a durva eltávolításra, de nem úgy tűnt, hogy a betolakodó észlelte volna a jelenlétét. Ez nagyon felbosszantotta a nőt mire elért a kis terem boltíves bejáratáig. Már tátotta a száját, hogy kiutasítsa a késői vendéget, de az megelőzte.

- Ez kivételesen gyönyörű.

Silme művészetimádó énje egy pillanat alatt felülkerekedett a felindultságán. A férfi a kedvenc festménye előtt áll és őszinte elragadtatással bámulta. Azt a képet, ami a kiállítóterem talán legizgalmasabb alkotása volt, de kénytelen volt a galéria legtávolabbi és legkiesőbb helyére száműzni, mert senki sem értette vagy értékelte a művész nyers látásmódját. Csak most először, ez a férfi. Vagy talán fiú. Nehéz volt megmondani, mert a finom arcvonásai alapján nem lehetett több húsz évesnél, de a kifinomult öltöny, a hosszú szövetkabát, az élesen elfésült haj és az érett intelligencia, amivel a festményt tanulmányozta idősebbnek mutatta.

- Edmund Hayes munkája – bökte ki Silme akaratlanul is. – Ismeri?

A férfi titokzatos mosolyra húzta a száját, de nem fordult felé, éppen csak a szeme sarkából tekintett az irányába.  Különös szemei voltak. Ennyire világosszürke íriszeket Silme még sohasem látott, szinte fehér volt a tekintete.

- Igen, közeli ismertségben vagyok vele. Bár a mostani művei sokkal közelebb álnak hozzám. Lényegesen sötétebbek.

Az utolsó mondatot szinte már csak suttogta, mert ismét minden figyelmét a képre fordította. Megbűvölve nézte az alkotást, kecses ujjait csak egy centire lebegtette a vászontól, úgy követte a művész ecsetvonásait.

Silme egy kicsit közelebb lépett, hogy akármikor közbe tudjon avatkozni, ha egy kicsit is lejjebb engedné a kezét. Nem fogja engedni, hogy hozzáérjen egy ilyen értékhez. De mellélépve egy kicsit megingott. A férfi illata nagyon különös volt. Fémes és fűszeres egyszerre. Valami zavaró emléket idézett, de nem tudott rájönni mi az.

- Ami azt illeti Mr. Hayesnek nincsenek újabb munkái - oktatta ki az idegent, sikertelenül próbálva kiűzni magából az illat keltette rossz érzést. – Ugyanis tizenöt éve halott.

- Óh, valóban – mormogta az félvállról, még mindig nem eresztve tekintetével a képet. – El is felejtettem.

Magában teljesen bolondnak elkönyvelve a férfit Silme nagyon küzdött, hogy udvarias tudjon maradni. Mert hiába a késői óra és a zavart beszéd az ember mégiscsak nagyon érdeklődött a festmény iránt.

- Gyűjteménybe keres?

- Határozottan – jegyezte meg élénken az idegen miközben hirtelen felé is fordította a fejét, mintha most hallana először olyat tőle, ami az érdeklődésére tart számot.

Silme összerezzent. Egyrészt a hirtelen mozdulattól, másrészt attól a furcsa szempártól. Most először láthatta őket szemtől-szemben és ráadásul igen közelről és nem tetszett neki a látvány. Már a szag is nagyon zavarta, de a szellemszerű tekintet már túl sok volt így éjszaka.

- Valóban gyűjtő vagyok – kezdte a férfi sejtelmesen, - és azt kell mondjam, hogy maga különleges szépséget rejteget itt mindenki elől elzárva.

A rejtett kis mosoly, ami fiúsan jóképű arcán játszott egyértelművé tette, hogy már nem a képről beszélnek. Silme persze máskor is kapott bókokat hűvös, északi szépségéért, de most, ettől a furcsa alaktól, ezen a késői órán, inkább megrettentette a hízelgés, mint imponált neki.

 - Azt javaslom, akkor tegyen egy ajánlatot és beszéljük meg holnap nyitás után – hadarta feszülten, csakhogy mielőbb szabaduljon a helyzetből. Rámutatott a festményre, hogy visszaterelje a beszélgetést az üzletre.

De a férfi elvesztette az érdeklődését a kiállítási tárgy iránt és most már minden figyelmét Silmének szentelte. Közelebb lépett, a nő erre hátrált, de egy lépés után már a kis terem falát érezte a háta mögött. Az agya ezt a pillanatot választotta, hogy azonosítsa a szagot ami körüllengte. Vér.

- Azt hiszem most rögtön ajánlatot is teszek. És előrebocsátom, nem hagyom, hogy nemet mondjon.

A szeméből most már teljesen eltűnt a szín, és az apró pupilláján kívül az egész szeme fehér volt. Szája szélesebb mosolyra húzódott és az ajkai mögül hosszú szemfogak tűntek elő. A fények a festmény körül gyorsan villódzni kezdtek, így Silme alig hallotta a kérdést, a körték éles sercegésétől és a saját szívének hangos dübörgésétől.

           - Mondd gyönyörű, akarsz halhatatlan lenni?

Happy Halloween!

-wilwaren