Sheila_7: Halloween
A Nap nyugovóra tért, helyét átadta
az Éjszaka Hercegének, apró, barna vámpírok hada keringett körülötte, akárcsak
bogarak a lámpa fénye körül. Halloween éjszakája volt.
Ködfátyol telepedett a városra, elborítva az utcákat, kerteket, sőt még
az erdőt is. Hideg, jeges szél lehelete tépázta a fák sűrű lombjait,
felborzolva a száraz avart, és reszketeg táncra kényszerítve a lehullott faleveleket.
Amelyik állat csak tehette sietősen menedékbe vonult ezen a baljóslattal
kecsegtető éjjelen, csupán néhány farkas üvöltése hallatszott az erdő mélyéről,
de azok is ijedt nyüszítéssé fakultak, miután súlyos léptek zaja rázta meg az
éjszakát, felbőszült, torz kurjongatások kíséretében. A gyülekező sereg egy
irányba tartott: a temetőbe.
Napokkal korábban gyűlést tartottak, férfiak és nők egyaránt.
Megelégelték a faluban zajló furcsa, megmagyarázhatatlannak tűnő haláleseteket.
Hetek óta, minden egyes reggel, fiatal lányok holttesteit találták a főtéren, a
kút mellé fektetve. Testükből az összes vért kiszívták, nyakukon két,
kiskörömnyi lyuk tátongott.
A helybeliek hallottak már azokról a különös, mágikus lényekről, akik
vérrel táplálkoztak, de ez eddig egyel sem találkoztak még. Felkészületlenül
érte őket a dolog, de tudták, hogy gátat kell szabniuk ennek, hisz féltették
lányaikat. Nem tudhatták, mikor kerül sor az ő gyermekeikre.
A tanácskozáson részt vett egy pap is, aki már sok várost megjárt,
ezáltal igen felvilágosult volt a természetfeletti dolgokkal kapcsolatban.
Elmesélte az embereknek, hogy a legenda szerint, ha október utolsó napjának
éjjelén kivisznek a temetőbe egy fekete lovat, akkor megtudhatják, hogy valóban
egy élőhalottal van-e dolguk.
– Mégis
hogyan? – kérdezték egyszerre többen is, túlkiabálva a másikat.
– A
sírok felett át kell ugratni a lovat, és amelyiknél megtorpan, az bizonyosan
egy vámpír nyughelye – magyarázta az öreg pap.
Több sem kellett a népnek, gyors megbeszélésbe kezdtek, végül
megszerveztek egy tízfős csapatot azokból, akik bátran merték vállalni a feladatot.
Így történt hát, hogy a falu tíz legelszántabb férfija útnak indult,
miután leszállt a Nap. A temetőt az erdőn átvágva lehetett megközelíteni, mert
annak végében állt.
A pap ellátta őket még néhány hasznos tanáccsal, hogy miként végezhetnek
egy vámpírral, így mindenkinél volt egy nyírfából faragott karó, némi
szenteltvíz, ezüst penge és egy feszület. Kezükben a meggyújtott fáklyákkal útnak
eredtek.
A sok bortól, amit indulás előtt öntöttek magukba, jókedvük kerekedett,
elszállt minden félelmük, felszabadultak korlátaik, ezért a sírkerthez vezető
úton hangos csatakiáltásokkal spannolták egymást. Állatok módjára üvöltöztek,
hörögtek. Úgy vélték, hogy biztonságban és erőfölényben vannak.
A fekete mén, amit magukkal vonszoltak idegesen fújtatott a felé nyúló
lángnyelvek láttán, orrlyuka szélesre tágult, amint beszívta a hideg levegőt,
majd kifújva összeszűkült. Lábával ingerülten topogott, többször is lefékezett,
volt, hogy két lábra ágaskodva tiltakozott, de mit sem törődve vele tovább
rángatták.
Amint egyre közelebb értek, hallották a temető kiskapujának nyikorgását,
ahogy a szél ereje ide-oda csapkodta. Közelebb érve megpillantották a
borostyánindákkal körbeszőtt kovácsoltvas bejáratot. Vezérük magasba emelve
fáklyáját, megindult előre, a többiek pedig követték.
Szépen sorba vették a sírokat, egyiket a másik után. A ló mindegyiknél
tette a dolgát és átszökellt felettük, egészen addig, míg el nem érkeztek az
egyik frissen hantolt sírhoz, ahol a paripa megbokrosodott, patáit a földbe
vájva fújtatni kezdett. Két férfi a földkupac túloldalról bíztatta, másik kettő
pedig hátulról tolta a farát, de az állat egy tapodtat sem mozdult. Így hát
gyorsan kerítettek egy ásót, mert saját szemükkel akartak megbizonyosodni a
koporsó ürességéről. Hogy gyorsabban haladjanak volt, aki kézzel esett neki a
nyirkos földnek.
Pár perccel később elértek a fa koporsóig, de bormámoros kedvük még
akkor sem csillapodott, ezért elkezdték feszegetni a fedelét, megdöbbenésükre
nyitva volt, a tartószögek eltűntek belőle.
Ekkor már némileg komolyabban álltak a dologhoz, de késő volt. Ott állt
velük szemben a vöröslő szemű fenevad. Szája szélén megszáradt vér nyoma
látszott, agyarai éles pengeként villantak elő. Mire futásnak eredhettek volna,
már el is kapta egyik társuk torkát és feltépve szívni kezdte vérét. A maradék
kilenc férfi ott hagyta őt, feláldozták saját életük reményében és a kijárat
felé iramodtak, de az hangos kattanással bezárult, foglyul ejtve őket. A
távolban még hallani vélték cimborájuk halálsikolyait.
Megzavarodva kiabáltak segítségért, egymást lökdösték előre, hogy ne ők
legyenek a soron következő áldozatok. Kétségbeesésükben teljesen megfeledkeztek
a pap által adott fegyvereikről.
– Nnnn…
nézzétek! – dadogta az egyik vékony férfi, a temető másik felébe mutatva.
– Ott
is egy!
– És
ott is!
A meggyilkolt lányok, akiket a kútnál találtak, egytől-egyig vámpírrá
változtak és feléjük tartottak. Ruhájuk cafatokban lógott, hajuk összeragadt,
nedves csomóban ragadt fejbőrükhöz, piszkosak voltak. Testük nagy részét sár
borította.
Éhes bestiaként haladtak előre,
hogy szomjukat enyhíteni tudják.---
Ez a novella a Halloween Borzongás keretében került fel a blogra a szerző kérésére!
Olvasd el a többi rémisztő egypercest is és ha van kedved nevezz!
Megjegyzés küldése