FRISS

2012. január 1.

A lány, aki lángra lobbant

Már régóta esedékes volt elolvasnom az Éhezők Viadalát, de csak most jutottam el odáig. Miért vártam ennyit? Gyorsan a kedvencemmé vált, noha semmi természetfeletti nincsen benne, csak néhány laboratórumi mutáns lény, de biztos vagyok benne, hogy minden fantasy kedvelő azonnal bele fog szeretni, mint én. Gyakorlatilag másfél nap alatt kiolvastam, egyszerűen letehetetlen, az utolsó szóig körömrágósan izgalmas volt.

Az első ami megragadott, az Panem fantasztikus és eredeti világának részletes kidolgozása. Az írónő igazán nagyot alkot, ahogyan felépíti ezt a sötét utópisztikus világot. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy egy Panem történelme és földrajza című könyvet is egy szuszra el tudnék olvasni. Na de milyen is Panem? Kegyetlen és embert próbáló hely. A Kapitóliumból, ebből a csillogó és gazdag városból irányítják a körülötte elterülő körzeteket, ahol mindennapos az éhezés  és az élet-halál harc. Katniss Everdeen is itt él, és tizenhat éves korára ő tartja el a családját napi vadászattal, ami mellesleg illegális, de létszükséglet. Minden évben, a Kapitólium, hogy emlékeztesse az embereket, hogy a lázadás a rendszer ellen felesleges, kiválaszt egy fiút és egy lányt minden körzetből, hogy az Éhezők Viadalán egymás ellen állítsák őket. Katniss húgát sorsolják ki, de ő azonnal jelentkezik a helyére, hogy megkímélje a brutális tornától amiből csak egy ember kerülhet ki győztesen.

A könyv néhol nagyon kegyetlen, mint amilyen egy halálos tornának lennie kell, de más tekintetben pedig elég ártatlan. Katniss érzelmeitől és értelmétől lesz a történet annyira hatással az emberre, hogy azokon az oldalakon sem unatkozik, ahol pedig semmi sem igazán történik a bogyógyűjtögetésen kívül. Folyamatos feszültség van, ugyanúgy görcsbe szorul az olvasó gyomra a Viadaltól való félelemtől, mint ahogy megkordul a gyomra, mikor Katniss sok hónapos éhezés után végre befalhat egy szelet kenyeret. Ekkor volt az első szünetem a könyvben, hogy vágjak magamnak egy karéj veknit, annyira megkívántam. Ezt nevezem én elsöprő hatásnak.

Talán a folytatások ismertében nem nagy spoiler elárulni, hogy Katniss túléli az első kötetet, de így sem lesz kiszámítható a történet, mindig van kiért és miért  izgulni. Mint ahogy a viadal nézőinek sem az a kérdés, hogy hányan fognak meghalni, hogy győztest ünnepeljünk, hanem, hogy hogyan jutunk el odáig. És én ugyan mindvégig biztos voltam Katniss túlélésében akkor sem lankadt a figyelmem és nem nyugodhattam hogy hogyan ér véget a küzdelem. És a Viadalnak mindig változhatnak a szabályai..

Az utolsó betű után csak azt sajnáltam, hogy nincs a kezemben rögtön a következő kötet, hogy elkezdhessem olvasni. De hamarosan orvosolom ezt a problémát is, mert nem bírom tovább. A Második rész után szerencsére a trilógia harmadik része is olvasható már magyarul. Ajánlom mindenkinek, hogy szerezze be a könyveket, szerintem modern klasszikus.

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadal
(The Hunger Games)
Az Éhezők Viadal Trilógia
Agave Könyvek

A sorozat további részei:

  • Az Éhezők Viadala (The Hunger Games)

  • Futótűz (Catching Fire)

  • A Kiválasztott (Mockingjay)


TRIVIA

Természetesen mint minden sikerkönyv Az Éhezők Viadala sem kerülhette el a megfilmesítést. A trailer alapján elég könyvhűre és látványosra sikeredett a mozi, ami március 22-én kerül a magyar vásznakra Jennifer Lawrance, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth főszereplésével. Bemutató alant. Nagyon várom!


4 megjegyzés :

  1. Hát igen, ez már nekem is régóta várólistás... És ezzel a poszttal csak még jobban felcsigáztál :) Bele kéne húznom, főleg, hogy jön a film!

    VálaszTörlés
  2. hamar le lehet tudni őket, mert úgyse tudsz mellette mást csinálni. nekem új kedvenc! utoljára a tündérkrónikáknál tapasztalt őrület lett úrrá rajtam.

    VálaszTörlés
  3. jaja, olvastam a blogokon a csupajó véleményeket, és már jóideje szemezgetek vele én is...de félek, hogy nincs leállás, ha belekezdek...
    elkuncsizhatom az első részt? :)

    VálaszTörlés
  4. naná, szívesen terjesztem a fanatizmust!

    VálaszTörlés

 
Back To Top