FRISS

2011. december 28.

Fel a kezekkel, Démon!


A szexis urban fantasyt sejtető borító ellenére Diana Rowland sorozatindító kötete, A Démon jele, élvezhető krimi is egyben. Piros pont.

Kara Gillian frissen kinevezett gyilkossági nyomozó egy amerikai kisvárosban ahol az eddigi legnagyobb rendőrségi szenzáció egy rituális sorozatgyilkos, aki több éves szünet után most újra gyilkol, és egyre kegyetlenebb. Kara szakértőnek számít a témában, mivelhogy szakképzett démonidéző, noha erről senki sem tud. De mivel emiatt beleásta magát az ügy aktáiba mégis Ő vezetheti a nyomozást a Jelfaragónak nevezett gyilkos után. Ehhez még a nyakába kap egy halom irigy rendőrből és egy túlságosan jó megfigyelőképességgel rendelkező, de jóképű, FBI ügynökből álló speciális egységet. Karának a titkos életéről mit sem sejtő rendőrök között kell felgöngyölítenie az ügyet, ami úgy tűnik igenis misztikus eredetű. Ha ez nem volna elég egy idézés alatt véletlenül egy veszélyesen gyönyörű Démon Lordot is áthív a másik világból, aki ezután az álmait kísérti.

Diana Rowland könyve kellemes meglepetés volt nekem, mert klasszikus szexis paranormális románcra számítottam némi történettel, de ennek éppen az ellenkezője történt. A krimi szál dominált, de ez nem vált a könyv kárára. Volt rendőrként az írónó hitelesen le tudta írni a nyomozási folyamatot és a rendőrségi hierarchiát, ami magyar embernek elég bonyi elsőre. Szerencsére azért a démonok világa és az erkölcsrendjük is legalább ilyen szépen ki lett dolgozva, így mindkét világ realisztikus volt. Már amennyire egy démondimenzió az tud lenni.

Számomra a karakterek is kicsit háttérbe szorultak az izgalmas történet mögött, nem is tudtam őket annyira megszeretni, mint a könyvet általában. Kicsit furcsálltam a gyors kapcsolatépítéseket, főszereplőnk Kara ugyanis először magányos farkasként mutatkozik be, de aztán pikk-pakk legjobb barátot és szeretőt talál magának.  Szintén meglepő, de nem mondanám, hogy hátrány, hogy a mindent elsöprő szerelem is elmarad, ami a hasonló könyvekre jellemző. Ugyan van benne kellő és elviselhető mennyiségű érzékiség a csábító Démon Lord jóvoltából, de nincs nagy románc, a nyomozás végig fő prioritás marad.

A nyomozást tekintve a Jelfaragó kiléte az utolsó pillanatig rejtély marad, én nem tudtam kitalálni ki az. Kicsit talán túl random is volt, ahogy felbukkant, talán egy kevés utalás a személyére jobban megmozgattam volna az agyam. De mondjuk Kara jellemzően többször is nélkülünk gondolkodik a könyv alatt és váratlan felfedezéseit csak később osztja meg velünk, ami szép teljesítmény tekintve, hogy az Ő szemszögéből látjuk a történetet. Ez talán kicsit furcsa, de nem rontja el a könyvélményt.

A könyvben ugyan lezárul a nyomozás, de elég sok elvarratlan szál marad a következő két könyvre, ami egyelőre csak eredeti nyelven olvasható, de reméljük, hamarosan magyarul is megjelenik. Az irónő egyébként még nem tudja, hány Kara Gillian történetet olvashatunk majd összesen, de még három biztosan jön. Hadd jöjjön!

Diana  Rowland: A Démon Jele
(Mark of the Demon)
Démonlátó sorozat 
Kelly Kiadó

A sorozat további részei:
  • A démon jele (Mark of the Demon)
  • Blood of the Demon
  • Secrets of the Demon

TRIVIA

Diana Rowland elég merész a könyvei témaválasztását illetően. A démonok után a másik könyvsorozatának főhőse egy újan átváltozott zombi, aki a hullaházban kap munkát, hogy mindig friss húshoz jusson. Juj. De azért érdekes lehet...  Részletes tartalom itt.

Megjegyzés küldése

 
Back To Top