A Vízköpő nem az a tipikus regény. Először azt akartam írni, hogy nem az a tipikus romatikus regény, vagy nem az a tipikus misztikus regény, de igazából nem tudom eldönteni, hogy melyik kategóriába kellene sorolni, úgyhogy maradok a meghatározatlanságnál és titokzatoskodásnál, és talán ezzel maradok leginkább hű a könyv szelleméhez. Nem tudom, hogy kinek kellene ajánlanom ezt a könyvet, mert magam sem erre számítottam, mikor nekikezdtem, és lehet, hogy ha tudom valójában milyen könyv ez, nem is kezdek neki. De nagyot veszítettem volna, ugyanis hosszú idő óta ez a leginkább magával ragadó könyvélményem és még csak nem is szeretem ezt a stílust annyira.
A történetet az író saját nézőpontjából ismerhetjük meg, noha ez egy kis csalás, hiszen a könyv írója minden kétséget kizáróan egészséges és nem ezzel a múlttal rendelkezik, de ne öljük meg a varázst és fogadjuk el, hogy egy drogos/pornószínész/ateista/általánosan hitetlen alak meséli nekünk a valós történetét. Gyakoroljuk a vakhitet, jelentős szerepe lesz a történetben. Névtelenségbe burkolózó narrátorunk történetébe in medias res kapcsolódunk be, mikor kábítószerektől bódult állapotban autóbalesetet szenved és súlyosan összeégve a kórházba kerül. Nyomon követhetjük a gyógyulásának kezdetét, amely tévés zsargonnal élve a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tartalmaz aprólékos részletessége folytán. Nem kevésbé felkavaró részleteket tudhatunk meg főhősünk életéről a visszaemlékezései alatt és öngyilkos gondolatairól a jelenben. Több helyen olvastam, hogy ez a rész szörnyen unalmas én azonban - lehet hogy bizarr módon - de élveztem. Szerintem sokat adott hozzá a karakterhez, és mélyebben bele tudtam élni magam a szenvedéseibe, hogy pontosan tudtam, hogy mit él át. Egy-egy fájdalmas beavatkozás leírása közben szinte én is rosszul éreztem magam és azt kívántam legyen vége. Azon kívül emlékeztetek mindenkit, hogy Umberto Eco a Rózsa nevébe szándékoltan 200 oldalnyi dögunalmas leírást rakott bele, csak hogy akinek van ereje átrágni magát rajta, az méltó legyen a jóval izgalmasabb folytatásra. Nem mondom, hogy itt ez lett volna az író célja, és míg a Rózsa Neve elején tényleg szenvedés volt átjutni, itt azért nem ilyen durva a helyzet.
Az igazi gyógyulás azonban csak akkor kezdődik el, mikor a kórházi ágy mellett megjelenik a titokzatos Marianne, aki állítása szerint a 14. században már a szeretője volt főhősünknek. Marianne szobrász, aki vallásos áhítattal szabadít ki vízköpőket a kővekből, hogy aztán szívvel lássa el őket. Gyakori látogatásai során az osztályon csodálatos meséket mond a szerelemről és az önfeláldozásról, valamint saját középkori szerelmük történetéről. A férfi nem tudja, hogy Marianne történetei igazak vagy egy labilis elme kitalálmányai, mindenesetre a meséi gyógyítják a lelkét ennek az eddig szeretet nélkül élő embernek.
Látszólag a könyv felépítése egy katyvasz, a rövid fejezetek megjósolhatatlan sorrendben szólnak a férfi betegségéről és jelenéről, múltbéli emlékeiről, Marianne meséiről, vagy némelyik csak amolyan magyarázó szösszenet, de valahogy ez az egész a végére szépen összeáll. Nem mondom, hogy nincsenek sötét foltok, de azt hiszem nem is lenne igazi misztikus történet, ha az embernek mindent a szájába rágnának. Noha nincsenek elvarratlan szálak, akadnak olyan részek, ahol szabad a saját gondolattal kitölteni a hiányokat, el lehet dönteni, hogy hiszed vagy sem.
Tulajdonképpen furcsa kettősség jellemzi ezt a könyvet, mert egyrészről lélekemelő mese a szerelem erejéről, másrészről, viszont a stílusa nem kifejezetten költői. Sötét és alpári a humora, a nagy fennköltséget hiányolják a felépülés mindennapjainak leírásai. De végig megmarad a jó egyensúly és talán ez a brutalitás kell ahhoz, hogy a végeredmény ne legyen émelyítő.
Andrew Davidsonnak ez az első és eddig egyetlen kiadott regénye. Hét évi kutatómunkát áldozott a könyvre és ez látszik is a részletgazdagságon mind az egészségügyi, mind a történelmi vonalon. A precizitása nekem hitelesebbé és reálisabbá tette a történetet és én hittem benne.
Andrew Davidson: A Vízköpő
(The Gargoyle)
Ulpius-ház Kiadó
(The Gargoyle)
Ulpius-ház Kiadó
Megjegyzés küldése