Hadd mutassam be a kuzinomat, Castielt. Igen, nekem ilyen magas körökben is vannak rokonaim... :) Vendégposztoló lesz a blogon, mert kihasználom a keményebb horrorban verhetetlen tudását. Ez egyben figyelmeztetés is, majdnem minden amit ő ajánl szigorúan 18+-nak tekintendő. Első posztja egy sorozat része, több gyilkos házakról szóló témája is van.
Borzongjatok!
Chill,
wilwaren
Fura dolog ez a félelem…
Sokan nem akarnak félni, mert azt gondolják, hogy az érzés semmi jót nem válthat ki belőlük. Azonban többen azt mondják, a félelem az egyik legfontosabb érzés egy ember életében, mert legyőzve azt, olyan dolgokat hoz elő elménkben, melyek újra és újra megerősítenek minket. Tagadhatatlan azonban, hogy a félelem minden ember életében ott van, és ott is marad. Félünk nedves kézzel felkapcsolni a villanyt, féltjük gyermekünket, mert nem jött haza időben, félünk orvoshoz menni…
A horror műfaja arra szolgál, hogy egy jó nagy adag félelmet juttasson el felénk, ami a végén átmegy egy kellemes „Hú, ezt túléltem…” érzésbe. Sajnos manapság az ilyen témájú filmek egy kaptafára készülnek, talán a japánok tudnak sokszor újat felmutatni a történetekben. Témánkra kitérve, sok olyan filmet tudunk mondani, melyek olyan házakról szólnak, amik rettegésben tartják lakóikat, vagy éppen az életükre is hatással van. Na jó. Meghalnak.
Természetesen a régi klasszikusok adják ezen filmek alapjait, gondoljunk csak az Amityville házra, vagy King Rose Red-jére. Első részben mégis egy jelenkori, kellemes meglepetéssel kezdeném, mely talán éppen 80-as évek stílusa miatt ragadhat meg bennünk annyira.
Az American Horror Story momentán a hatodik epizódjánál jár a tengerentúlon. Az alapkoncepciója elcsépeltnek tűnhet, adott egy család, az anya éppen vetélt, az apa megcsalt, a lány egy kicsit furi, úgy gondolták, jót tesz majd nekik a környezetváltozás, ezért Los Angeles külvárosába költöznek egy szép nagy házba. Maga a sorozat, ahogy egyébként minden rész, visszaemlékezéssel kezdődik, mely bemutatja, hogy mik történtek ebben a házban, a jelenkori történet pedig nagyjából ráépül a múlt eseményeire. Ezek a kis jelenetek önmagában nagyon ütősek, mondhatnám, hogy nagyon feszültségkeltőek, ami igaz is, csak ne kéne megnézni utána az introt… Régimódi hangulatával, zseniális „zenéjével” szerintem simán odaveri az összes horror főcímet, és elgondolkodhatunk utána, hogy tovább szeretnénk e nézni a sorozatot. Megéri… Komolyan…
Önmagában az első rész után nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e a sorozat, bár még edzett horror rajongóként is kissé remegett a kezem utána. A stílusa veszélyesnek mondható, mert egyrészt ez adja a zsenialitását, másrészt nem lehetett tudni, hogy ezt a nézők hogy fogadják majd. Kicsit olyan érzésünk lehet tőle, hogy összedobtak egy csomó ötletszilánkot, azt kamerára vették, majd adtak egy kis heroint a vágónak, hogy hozzon össze belőle valamit. A végeredmény mind vizuálisan, mind történetileg lenyűgöző lett, csak nehéz elhinni, hogy ezt valaki anno tényleg képes volt így kitalálni. Talán a rendezett szétesettség a legjobb szó erre a történetre. Maga a sorozat inkább az átélésre, összezavarásra épít, mint történetmesélésre, folyamatosan nem érezzük, hogy most pontosan mi is a helyzet, bár már az elején sejthetjük, hogy ki kivel is van.
Egy valami biztos. A sorozatot nem fogja mindenki szeretni, de meglesz a rajongótábora (tulajdonképpen már meg is van, folyamatosan növekszik a nézettsége, mely miatt már be is rendelték a második évadot), és üde színfolt lehet a horrorok történetében. Bár aki nem szereti a horrort, az is adhat neki egy esélyt, mert miután túlélte az introt, nem a félelme, hanem inkább a szorongása fog majd dominálni. Abból meg nem lesz semmi baj. Ugye?
American Horror Story
Szerda 10 pm
FX Channel
TRAILER:
Megjegyzés küldése