FRISS

2012. december 13.

Agy-zabálnivaló romantika

Tudom, hogy ellenérzéseitek vannak. Tudom, hogy azt gondoljátok, hogy ez csak egy vicc lehet. Hát nem az. Tessék elfelejteni mindent amit eddig a zombikról tudtatok, mert a Warm Bodies egy jó könyv. Pont.


A főhősünk R zombi. Vagy élőhalott, ki hogyan hívja. Hogy mitől lett ilyen arra nem emlékszik. A nevére se, csak erre az egy betűre. Ami megmaradt az életéből az a folyamatosan rothadó teste és a bomló agyába zárt gondolatok, amiket nem tud senkivel sem megosztani. Na meg az éhség, hogy friss emberi húst és agyat lakmározzon. Az egyik ilyen táplálkozó körútjuk alkalmával azonban belebotlik Julie-ba az élő emberlányba, akiről a barátja elfogyasztása után közvetlen emlékei vannak. R elviszi magával a lányt aki változást indít meg az Élőhalottak világában.

Viccesen hangzik. Nem az. Na jó, egy kicsit az. Azért természetesen van valami morbid humor abban, ahogy R él és ahogy gondolkodik magáról. De szerencsére a fekete humor egyáltalán nem direkt és helyzet-komikumszerű, inkább intelligens és érett módon bújik meg a sorok között. Azért azt érezni, hogy nem kell halál-komolyan venni a könyvet, de ennek ellenére semmiképpen nem paródiakönyv. 

Isaac Marion
Ami azt illeti nekem is voltak ellenérzéseim a könyvvel kapcsolatban. A horrormúvikon érett agyam vastag vésővel kaparta a megfelelő mappába, hogy a zombik gusztustalanok, agyatlanok és foszlottak, de ez a könyv, most mindent felülírt. Igen, azért R is foszlós, hiszen zombi. Elismerem néha valóban gusztustalan is, de hát ismét csak mondom, élőhalott, milyennek kéne lennie? De hogy agyatlan legyen. Nem, az semmiképpen. Sőt! Fantasztikus, hogy R korlátozott szóbeli kommunikációs képességei ellenére milyen egzisztenciális gondolatai vannak és mennyi érzelem van benne. Különös, hiszen a véres ösztönös természete ellenére kedves és gyengéd lelke van és imádnivalóan tud szerencsétlenkedni. Én nagyon megszerettem és igenis el lehetett vonatkoztatni attól, hogy zombi, mert R lelke szép és ez felülemelkedik a testi adottságain.

Ez a kettősség egyébként több fronton is végigvonul a könyvön. Ahogy R újra megtapasztalja az emberi érzelmeket és ez kezdi őt visszahozni az életbe, úgy a prédaként elfogyasztott Perry, Julie ex-barátja életének fontos pillanatait is végigkövethetjük R emlékein keresztül. És ahogy R kezd visszatalálni az életbe, úgy halad Perry a halál felé. Érdekes párhuzam ez, és Perry halált kísértése csak még jobban rávilágít arra, hogy mennyire értékes az élet, és ennyire vágyhat arra valaki, aki elvesztette azt. Hogy valójában mik azok, amik fontosak az életben. A vágyódás, a célok, az érzések, hiszen pont ezek azok, amik hiányoznak a céltalanul lézengő zombikban. De ahogy ezek újra kezdenek fontosak lenni R-nak a teste is követni kezdi a lelke változását. Egy másik kettősség az élethez való hozzáállás. mert amíg Perry mindig a hibát kereste az életben, addig Julie minden balvész ellenére pozitívan, bizalommal és a töretlen élni akarás vidámságával szemléli azt. És ez lesz a változás mozgatórugója.

Hozzáteszem, hogy ugyan a szerelem, a szeretet fontos eleme a könyvnek, hiszen végülis kimondatlanul is, de ez az, ami elindítja a változást, attól még ez nem nem romantikus könyv. Ilyen szempontból elég ártatlanka, és a romantikánál sokkal inkább szól az emberi érzésekről úgy általában, meg hogy mi tesz minket azzá amik vagyunk. De persze azért azt csendben megjegyezném, hogy ugye mindenkinek leesett, hogy a csaj neve Julie a srác neve pedig R-el kezdődik. Vajon mi lehet a többi része? Khm. Rómeó. Khm.

A könyv egyelőre csak angolul olvasható, de tervben van a magyar megjelenés is amit a Libri Kiadó tavaszra tervez. Eleven testek címen fog kijönni.

Ha még nem tudnátok a könyvből film is készült, amit jövőre fognak bemutatni a mozikban. A trailer már elérhető és mondhatom nagyszerűnek néz ki. R szerepére Nicholas Hoult szerintem tökéletes választás volt, és  elég látványosnak ígérkezik az egész mozi. Reményt keltőek az akciójelenetek is, mert azt kell mondjam, hogy a könyv egyetlen negatív pontja az volt a szememben, hogy nem volt katartikus nagy összecsapás a végén, hanem nagyon hirtelen és váratlan módon fejeződött be, mintha kimaradt volna egy fejezet. Úgy hiszem a film ezt most pótolja.

Szóval fintorgást félretenni és tessék adni a zombiknak, de különösen R-nak egy esélyt, meg fogjátok szeretni.

Értékelés: 5/5


Isaac Marion: Warm Bodies
Atria Books
2011
(tervezett: Eleven testek - Libri Kiadó 2013)
És a filmtrailer:



Meg még egy:


Megjegyzés küldése

 
Back To Top