Charlie egy olyan világban él, ahol a mesterségesen felállított kasztokat az általuk beszélt nyelv választja el egymástól. A magasabb társadalmi osztályba tartozók nyelvét nem érthetik az alacsonyabb kasztba tartozók és még csak a tekintetüket sem emelhetik fel, ha meghallják. Charlie azonban különleges. nemcsak a saját, kereskedő kasztjának nyelvét ismeri, hanem mindet. Csakhogy ezt a képességét el kell rejtenie, mert soha senki, főleg nem az országának teljhatalmú királynője nem tudhatja meg, hogy mire képes. Csakhogy jön egy fiú (mindig egy fiú miatt történik minden) aki úgy tűnik, többet tud a lányról, mint amennyit ő elárult magáról.
Ami tetszett, az a világ felépítése. A disztópikus világok a jobb könyvekben mindig érdekesek, de itt különösen izgalmas volt a nyelvekkel különválasztott társadalom. Amit sajnáltam, hogy noha rengeteg lehetőség és még több mesélnivaló akadhatott volna ebben az alternatív univerzumban, de ezt a szerző egyáltalán nem bontotta ki eléggé. Sőt néha még a megfelelő szó se illett rá, ugyanis nagyon sok sötét folt maradt bennem, amire sose kaptam megokolást, pedig elég lett volna egy magyarázó félmondat, hogy egyes dolgokat tisztán lássak. Csak egy példa: Miért nem értették a kasztok egymás nyelvét? Valami mágia miatt? Mert ha nem, akkor előbb utóbb akaratlanul is átragadt volna rájuk egy-két szó. Végül is Antonio Banderas csak hallgatta a nyelvet a Tizenharmadik harcosban, de így is perfektre megtanulta. Szóval ezt egyszerűen tisztázhatta volna az író, de nem tette, engem meg egész végig ez foglalkoztatott.
A karakterek nem voltak valami ütősek, de legalább nem voltak ellenszenvesek. Charlie értelmes csaj és különösen kedves volt a húgával való kapcsolata. Itt volt egy kicsi Éhezők Viadala utánérzés, de ez nem ártott a regénynek, sőt használt. A nagyobb gondom a szerelmi szállal, és magának a hősszerelmes Max karakterével volt. Ugyanis a hölgy részéről még reális is volt a vonzódás, ami egyáltalán nem volt eltúlozva, de a fiú érzelmei a lány iránt abszolút indokolatlanok voltak, ha fogalmazhatok ilyen tényszerűen érzelmekkel kapcsolatban. Ugyanis gyakorlatilag két egészen rövid és gyakorlatilag semmiségekről szóló társalgás után már mindent megtett volna érte. Miért? Rejtély… Én ezért megmondom őszintén arra is számítottam, hogy nem is igaziak azok az érzelmek. Hogy azok-e, azt nem árulom el… Azért azt megfigyeltem, hogy mint általában a hasonló történetekben itt is nyitva hagyják a sztorit a szerelmi sokszögnek, mert vannak facér és jóképű pasik és legjobb barátok a főhősnőnk körül dögivel.
A legérdekesebb azonban mégiscsak az Eskü cselekményvezetése volt. A könyv első felének lassú tempója egy szemvillanás alatt sorozattűzszerűen felgyorsul, és egymás után jönnek a váratlan (?) fordulatok. Azért a kérdőjel, mert azért igazság szerint ezeknek egy részét lehetett látni előre, de azt is hozzá kellett tennem, hogy olyan jól lettek időzítve, hogy mégis ütöttek. Mint a tűzijáték. Hallod, hogy fellövik a rakétát, hallod a süvítést, de a robbanástól akkor is összerázkódsz és a végeredmény akkor is nagyszerű. Azért az sajnáltam, hogy olyan hirtelen és elvágólag ért véget a történet, de hát kell még mesélni valamit a következő részben is.
Egy szó mint száz, élvezetes volt a sztori annak ellenére, hogy nagy csodára nem kell számítani. Azért a vizuális típusú embereknek, mint én, az is hozzátesz az élményhez, hogy a borító csodaszép és kellemes a kézben tartani a könyvet. Úgyhogy egy taps jár a kiadónak ezért. Taps-taps.
A könyv második része, az Esszencia nevet fogja viselni, remélem ott több információt kapunk a világról és a varázslatról. 2013 januárban jelenik meg külföldön.
Értékelés: 3,5/5
Kimberly Derting: Eskü
(The Pledge)
Eskü sorozat
Merit Könyvek
2012
Milyen igaz a Banderasos felvetés! :))
VálaszTörlés