Julie Kagawa azt írta ennek a könyvnek a köszönetnyilvánításában, hogy folytatást írni nehéz. Ezt el is hiszem, hiszen fel kell érni ahhoz a színvonalhoz, amit az előző könyv képviselt. Nos nálam ezt egyes helyeken megtette, máshol pedig csalódást okozott.
A történetet onnan kezdjük, hogy Meghan a Téli Udvarban raboskodik vendégeskedik Mab királynő felügyelete mellett abból az alkulból kifolyólag, amit a téli herceggel, Ash-el kötött, mikor legyőzte Masinát, a Vastündérek királyát. A gyönyörű, ámde halálosan veszélyes Téli Udvar azonban nem sok örömöt tartogat Maghannek, szerelme láthatóan elfordult tőle, és a jeges királynő egy szavát sem hiszi el a közeledő fenyegetésről. Az udvarban azonban árulók laknak és Meghan azon kapja magát, hogy menekülnie kell a kirobbanó háború elől. Új szövetségesekkel és régi barátokkal felvértezve Meghan, Oberon félvér lánya lehet az egyedüli aki megállíthatja Sohaföld pusztulását!
Csak egy a baj, hogy Meghan ostoba. Sajnálom, hogy ilyet kell mondanom, de a főszereplőnk hiába a kulcsfigurája a történetnek, és hiába bátor meg elszánt, akkor is borzasztóan gyenge és idegesítő hősnőnek. Már ha annak lehet nevezni. Az első könyv után azt gondoltam lesz némi karakterfejlődése, ott már kezdtünk jó irányba haladni, de most szabadesésszerű mélyrepülésbe ment át a félvér tündeleányzó. Jó tudom, egy tizenéves csajról van szó, akinek összetörték a szívét, de akkor is muszáj ennyit nyavalyogni? De nem is csak a vinnyogás, de a butaság: hogy Ash nyilvánvalóan megmondja, hogy az Udvarban nem ugyanazok a szabályok játszanak, de Ő mégis meglepődik, hogy a srác nemborul a nyakába a jeges szívű anyja előtt, aki ezért ki is végezné őket. Gondolkodjunk már néha a nagyhalál helyett! Komolyan mondom, legszívesebben adtam volna neki egy anyai taslit, hogy növesszél már gerincet kislányom.
A többi karakterrel szerencsére nem volt baj, adták a megszokott színvonalat. Ash még mindig hűvösen imádnivaló, erős és titokzatos. Puck (igen, hála a jó égnek és Julie-nak visszatért!) egyszerűen szórakoztató a soha nem szűnő jókedvével és elmés hozzászólásaival. Kacor, meg Kacor. Még egy ilyen flegma macska nincs a földön, pedig a macskák abban verhetetlenek. Lenanansidhe is bejött a kirekesztettjeivel, meg a dáma viselkedésével, az ő házában is maradtam volna még egy kicsit. A kedvenc régi/új karakterem nekem akkor is a robosztus Vasparipa lett a mennydörgő hangjával!
A történet ismét gyors folyású, mint az előző könyveben, de most nem azzal a minden elől rohanunk és egymást követik az újabb fordulatok tempóban, hanem kicsit megfontoltabban, tervezgetve épül a sztori. Tetszett a cselekményvezetés úgy általában, csak annyi volt benne a hiba, hogy kicsit hiányérzetet hagyott maga után. A fő cselekményszál természetesen lezárul és a függővéget is már természetesnek tartom, azonban itt túl sok elvarratlan információcérna maradt ahhoz, hogy jól érezzem magam a könyv összecsukása után. Meghan képességei szinte teljes homályban maradnak, pedig az egy elég érdekes téma volt. Az, hogy miért Vashercegnő a könyv címe például nem derül ki, noha azért mindenkienk lehet egy erős sejtése, hogy mire utal.
Azért jót is mondok, Kagawa világa még mindig elvarázsol! A fantasztikusan részletgazdag és képzeletdús tájak és lények még mindig csodálatosak, noha most már kevesebb színes részletet olvashatunk, mint a bevezető könyvben. Én például még szívesen kalandoztam volna Tír Na Nógban, a Téli Udvar fővárosában, megismerkedtem volna mélyebben a Tövisbokrok vad világával és komolyan mondom hogy bűn egy sárkányt mellett ilyen gyorsan elmenni. Egy sárkány mellett, emberek! Most egy kicsit több időt töltöttünk a való világban, mint korábban, de igazából ott is akadt varázslat bőven ahhoz, hogy legalább annyira képes legyen, mint a tündérvilág.
Azoknak akik szeretik a szerelmi háromszögeket mondom, hogy teljes érettségi szakaszba lépett. Azoknak akik nem szeretik mondom, hogy valójában nem is igazi szerelmi háromszög, mert annyira egyértelmű Meghan választása. Én éppen ezért most már a másik tábornak szurkolok! Hajrá Team Puck! Én valahogy mindig az esélytelenhez húzok... Bár lehet hogy Megahn émelyítően mély szerelme és nyafogás rontotta el nekem az Ash vonalat, de valahogy nem érzem a nagy lamúrt kettejük között. Meghan részéről még oké, hiszen ki ne esne bele egy sötét fagyos hercegbe, no de hogy Ash mit eszik a lányon, az teljes rejtély. Pláne annak fényében, hogy micsoda barátnője volt korábban!
Annyit mondok végül, hogy akinek bejött a Vastündérek sorozat első kötete, az ezt is szeretni fogja, persze ha túl tudja magát tenni Meghan karakterének borzalmain. Izgalmas és érdekes, na meg kellően sok témát hagyott befejezetlenül ahhoz, hogy el akarjuk olvasni a következő könyvet is. Én biztos el fogom. Könyörgöm Meghan, addig nőjj fel!
Értékelés: 4/5
Julie Kagawa: The Iron Daughter – Vashercegnő
(The Iron Daughter)
Vastündérek sorozat
Vörös Pöttyös könyvek
Könyvmolyképző Kiadó
2012
A sorozat további részei:
- The Iron King - A Vaskirály
- Winter's Passage (e-novella)
- The Iron Daughter - Vashercegnő
- The Iron Queen
- Summer's Crossing (e-novella)
- The Iron Knight
Megjegyzés küldése