FRISS

2013. február 27.

Tündérkrónikák Újraolvasás - Új Nap Virrad

ÉÉÉs a végére értünk. Persze ez nem búcsú, de aki részt vett velünk az Első Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasáson, az mostanra ár a végére kellett érjen a sorozatnak... ismét. Persze az esemény nem kizáró jellegű, Tündérkrónikákat ettől függetlenül lehet és ajánlatos is olvasni. 

Na de azért azoknak, akiket még nem győztünk meg, álljon itt egy két idézet az utolsó kötetből. A kedvenceim:









Mac filozófiája
Nincs semmi, amivel ne tudnék együtt élni. Csak olyanok, amik nélkül nem vagyok hajlandó.

Barrons Dani szemszögéből

Hatalmas arzenálja van rosszalló pillantásokból és elégedetlen, gúnyos mosolyokból; a szemtelen vigyor és pökhendi dicsekvés minden létező árnyalatát ismeri, és gyanítom, hogy ötévesen tökéletesítette a Halál Pillantását. 
Mac nyugodt pillanatai

 Nincs mindig káosz körülöttem. – Például mikor nincs? – Például amikor… – Gondolkodtam egy percig. – Egyedül vagyok. – mondtam végül bosszúsan. – Vagy alszom.

Fever mindennapok

– A négy kelta druida magával hozta a feleségét és a gyerekeit. Úgy szaporodnak, mintha személyes küldetésük lenne benépesíteni az országukat arra az esetre, ha valaki újra megtámadná, mintha bárkinek is kellene az az átkozott hely. Többtucatnyian voltak. Mindenhol. Teljes káosz uralkodott. – Ryodant biztos az őrületbe kergetik. – Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessek fel. Barrons egyenesen rémültnek hangzott. – Az egyik gyerek követett minket, amikor a királynőhöz mentünk. Azt akarta, hogy Ryodan javítsa meg neki a játékát vagy mit. – És megtette? – Teljesen kikelt magából, mert a gyerek nem fogta be a száját, és letépte a fejét. – A gyereknek? – kérdeztem levegő után kapkodva. Barrons úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. – A medvének. Kezdett lemerülni benne az elem, és újra meg újra ugyanazt a hangfájlt játszotta. Csak így lehetett elhallgattatni. – Vagy ha új elemet tesznek bele. – A gyerek hevesen óbégatott. Egy seregnyi Keltar futott oda hozzánk. Nem tudtam elég gyorsan elmenekülni.


Hát igen...

Imádom a könyveket, a véremben vannak.

A Barrons-hit

E három szó – „törékenység”, „halandóság” és „Barrons” – ugyanabban a gondolatmenetben éppolyan istenkáromlásnak tűnik, mint végigmasírozni a Vatikánon, és fejjel lefelé fordított kereszteket szögezni a falakra.

És a legkedvencebb... 

– Te Mac vagy – mondja –, én pedig Jericho. És semmi más nem számít. Soha nem is fog. Olyan helyen létezel, amely számomra minden szabályon túl van. Érted? Értettem. Jericho Barrons épp most mondta, hogy szeret. 

Nagy öröm volt olvasni a visszajelzéseiteket a molyon és a Facebookon is. Csodás, hogy sikerült ennyi új Moning rajongót szerezni és szinte mindegyikőtök, aki csatlakozott arról nyilatkozott, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy belevetette magát Mac életébe! 

Valljuk be, ez egyszer kevés is!

*** 

És persze jó hír a régi és az új Moning fanoknak, hogy ez az év az írónő éve lesz a Cor Leonis Kiadónál. Mert nem csakhogy a már sokszor beharangozott ICED jön magyarul, de még idén olvashatjuk a szexi skótok történeteit is! 

Jönnek a Hegyvidékiek!

Hamarosan!

1 megjegyzés :

  1. Sziasztok!
    Az első két kötetet megvettem ma a soroksári Auchanban. Kilós könyvvásár van. Potom kb. 500 Ft/db. Akinek még nincs meg, jó alkalom megvenni.

    VálaszTörlés

 
Back To Top