Kutya csillagkép + nyereményjáték

Peter Heller: Kutya csillagkép
Maxim Kiadó
Mont Blanc válogatás
Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet – olyan, mint amilyen a régi élete volt – a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.

A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.

Vélemény

Azt hiszem mostanában túl sok YA disztópiát olvastam és ezzel el is felejtettem, hogy milyen is az igazi, nyers apokaliptikus regény. Ezért volt üdítően reális és frissítően durva Peter Heller regénye, bármennyire képzavaros is ez a fogalmazás. Igen, remekül érzetem magam egy olyan világban, amit leradírozott egy pusztító vírus és ahol nincsenek rózsaszín álmok, nincs különösebben remény a világ visszaállításra, nincsenek nagy szerelmek, de van remény egy új világra és van elhatározás arra, hogy akármilyen is most a bolygó, úgy fogjuk élni.

Hig, a főhősünk él. Ahogy tud. Mindent elveszített ugyan és nincsenek nagy elvárásai arra vonatkozóan, hogy megváltja a Földet, de kihasználja a korlátozott, újraindított világ lehetőségeit. Van egy kis területe, amit a fegyvermániás és csak általában nyers és szókimondó szomszédjával oszt meg és amit közösen védenek meg. Az időnkénti portyázóktól eltekintve nincs is mit tennie, mint fenntartania Önmagukat és elmélkedni.

Hig gyakorta gondol vissza a múltra. Nem nosztalgiával, nem ábrándokkal, csak tárgyilagosan. Az emlékei érzelmekkel telítettek, de nem engedi, hogy ezek eluralkodjanak rajta, ezért mi csupán információszerűen kapjuk meg ezeket a képeket. Szerencsére dicsérhetem Peter Heller írói stílusát és azt mondhatom, hogy a maguk realitásában és tényszerűségében előadott rövid történetek és emlékek nagyobb hatást tesznek az emberre, mintha Hig beleadná a szívét is. Legalábbis nekem mindbe beleremegett a szívem, különösen mikor egy két szilánk erejéig Hig rajongva szeretett feleségéről hallunk.

Nem ferdítek, egy kicsit nehéz volt hozzáidomulni a csapongó, és látszólag ritmustalan írásmódhoz. Ez nem a szokásos szórakoztató irodalom, inkább a szépirodalomhoz sorolandó, és azért szokni kell a stílust. Negyvenéves kora ellenére Hig kicsit olyan mint egy idős ember aki karosszékből meséli élete történeteit és néha elfelejtené, hogy egyes mondatait meg kell magyaráznia, vagy hogy unokái nem érthetik hogyan jut el egyik gondolattól a másikig. Ha az ember belejön a tőmondatokról gyorsan csodaszép leíró körmondatokra váltó történetmeséléshez megtalálja benne a sajátos ritmust és meglátja a zseniális rendszert. Érdemes adni neki egy esélyt.

Peter Heller megmutatja nekünk, hogy milyen lenne valóban az élet egy világégés után a maga valóságában egy olyan ember szemszögéből, aki valódi, kicsit megtört, de erős és még pislákol benne a remény. Minden korosztálynak és nemnek érdemes elolvasnia!

REAKCIÓ: