Változatok szakításra

Ez nem egy vidám könyv. Ez nem a szerelemről szól, de még csak nem is s szakításról. Ez a könyv inkább az önmegismerésről szól, de erre csak akkor derül fény, mikor végigolvasod. Úgyhogy olvasd végig. 

Előre elmondom nem lesz egyszerű. Nekem legalábbis nem volt az. Azért nem, mert Yunior történeteit nem vette be könnyen a gyomrom.  Férfi főhősünk ugyanis egy notórius félrelépő és ezt nem is nagyon szégyelli, sőt természetesnek veszi. De csak néhány novellát kellett elolvasnom, hogy tudjam itt bizony van valami a háttérben. Ez nem csak egy élet összeollózott története, ez egy felismerés, egy reveláció története.

És egy mozaik is. Yunior, a New Yerseyben élő dominikai bevándorló életét novellákon keresztül ismerjük meg. Kicsit szemezgetünk innen is onnan is, csapongva az időben és a nézőpontokban. Van hogy maga Yunior mesél a maga durva és tényszerű módján, de olvashatunk történeteket mások tolmácsolásában is. Ezért sincs két egyforma stílusú elbeszélés közte. Még ha ugyanaz a narrátor, akkor sem ugyanolyan a hangja vagy a tempója. Minden nőhöz, minden emlékhez más elbeszélési módszer, más hangvétel tartozik, ezzel is mutatva, hogy ugyan mindnek a lényege egy kapcsolat vége, de még sincs két egyforma szakítás, két egyforma veszteség. Ami még a regény felépítésében érdekes, és eleinte furcsa is, hogy néha se eleje, se vége nincs a történeteknek. Csak úgy belekezdünk, aztán meg vége is, látszólag idő előtt. De aztán rájöttem, hogy nagyon is ideillő ez a szilánkosság, mert ezek az emlékek olyanok, mint amikor lepereg előtted az életed filmje. Csak egyes dolgok villannak fel és azokból is csak részletek. Azok, amik a leginkább meghatározóak. Yunior számára az a montázs nem túl hízelgő. Igazából elég elborzasztó ahogy végigkövetjük halálra ítélt kapcsolatainak hattyúdalát. Ez egy olyan férfi élete, aki soha nem tudta hogyan kell azt élni egy másik emberrel.

A bonyolult kapcsolatok és szerelmek kibogozása mellett a történetekből sokat megtudhatunk az Egyesült Államokba emigrált dominikaiak helyzetéről. Ki tudhatna erről többet, mint a szerző, aki maga is ezt az utat járta be. Van itt szó rasszizmusról, latin temperamentumról és az eltérő kultúrák összemosásának nehézségeiről, és erről mind brutális őszinteséggel hallunk.

Ha már a brutalitásról van szó, akkor el kell mondanom, hogy hablelkűeknek Junot Diaz stílusa talán egy kicsit sok lehet. Yunior karaktere vulgáris és nyers, a nőkről alkotott véleménye pedig női szemmel általában sértő és szexista. De mivel ehhez a karakterhez és világhoz tulajdonképpen szükséges ez a durvaság, így nem zavart a káromkodás és a beszűkült férfigondolkodás. Yunior egyszerűen ilyen. Nem mondom, hogy ilyennek szerettem meg, mert nem szerettem meg. De nem is kell. Inkább azt kell szeretni, amivé válhat. Ugyan a könyv első mondata az, hogy "Nem vagyok rossz ember", én ezzel nem értek egyet. De, rossz ember. De még változhat, és megvan neki a remény. 

Azt szerettem igazán Junot Diaz stílusában, hogy igen tényszerűen ír. Nem magyarázkodik, nem ítél és nem ment fel. Ezt ránk bízza, ő csak mesél. És mégis mire végigérünk a könyvön mindenre megvan a magyarázat, de teljesen ránk bízza, hogy ezt elfogadjuk-e vagy sem. Egyáltalán nem szájbarágós, mindenkinek meglehet a saját véleménye a hőséről, ő megtette a magáét azzal, hogy elmondta nekünk a történetét. Én még mindig nem döntöttem el, hogy mi a véleményem Yuniorról, de lehet, hogy ez így is marad. 

Yunior története nem követendő példa, de tanulságos. Néha tényleg csak akkor tudod, hogy mit veszítettél, ha elveszítetted. És néha csak ekkor találod meg önmagad.

Junot Díaz könyveivel még találkozhatunk hamarosan, ugyanis az író művei közül hamarosan meg fog jelenni a "Fulladás" és a Pulitzer díjas "Oscar Wao csodálatos rövid élete" is a Cor Leonis Kiadó gondozásában.

ÉRTÉKELÉS:

Junot Díaz: Így veszíted el

(This is how you lose her)

Cor Leonis Kiadó

Megjelenés: 2013. április 18.