Nagymama, miért ilyen nagy a fogad?

Ejha. Míg az első könyv, Cinder története a Holdbéli Krónikákból kedves kis tündérmese volt sci-fi elemekkel, addig a Scarlet pörgős akciókönyv lett minden lapra jutó üldözéssel, harccal és mentális párbajokkal. Csak úgy kapkodtam a fejem.

Scarlet története egy az egyben ott kezdődik, ahol Cindert hagytuk. A börtönben. Miután a kiborg tinédzsert letartóztatták átnézünk Franciaországba, ahol a vörös hajú farmerlány éppen egyedül próbál boldogulni nagyanyja eltűnése után. Senki, csak Scarlet hiszi azt, hogy a bohókás öregasszony nem elment, hanem elrabolták. Hamarosan azonban nyomra bukkan és egy nem várt segítőre a titokzatos utcai harcos Wolf személyében akivel együtt vágnak neki az idős hölgy felkutatásának. Eközben Cinder egy kis segítséggel megszökik a börtönből és izgalmas menekülésbe kezd szerelme, Kai császár elől, aki nem túl nagy meggyőződéssel kutat utána. 

Marissa Meyer meglepett ezzel a könyvvel. Először is azért, mert azt gondoltam, hogy Scarlet története is különálló sztori lesz, mellette pedig innen-onnan értesülünk majd Cinder sorsáról. De nem, szerencsére a kis szökevényünk legalább olyan fontos, ha nem nagyobb szerepet kap a könyvben, mint a címszereplő. Szerencsére, ismétlem, mert én meg kell valljam végig jobban élveztem a vele kapcsolatos részeket, mint Scarlet tényleges történetét.  Talán azért is, mert a vörös hölgyemény egy kicsit kevésbé erős karakterre sikeredett, mint a kiborg lány. Félreértés ne essék, elszánt, jólelkű és talpraesett csajt ismerhettünk meg a személyében, de Cinder extremitása mellett az a tény, hogy Ő úgymond csak egy lány, mindenféle különleges képesség nélkül egy kicsit lapossá teszi. Vagy talán a gyors tempó mellett kevesebb esélyünk volt, hogy jól kibontsa a  karakteret az írónő ezért csak a legerősebb tulajdonságát ismertük meg, amit egy szélsőséges helyzet hozott elő. A nagymamája iránt érzett aggodalma mellett ugyanis minden egyéb karaktertulajdonsága egy kicsit elhomályosult. Persze élveztem a Wolf-al fejlődő kapcsolatát, aki igen érdekes szereplőnek nőtte ki magát visszafogott energiáival és szégyellős természethez párosított hihetetlen erejével és ügyességével. Jó kis páros voltak.

A nyilvánvalóan átemelt elemeken túl (nagymama, farkas, vörös kapucnis lány) a sztori kevésbé hűen követte a Piroska és a Farkas történetét, mint a Cinder Hamupipőkéét, de azt nem annyira bántam. Utólag végiggondolva persze még több az eredeti történetre utaló szösszenetet is találtam benne (pl.: farkas, aki nagymamának adja ki magát...), de lényegileg csak a karakterek alapjában fedezhető fel a klasszikus. Amit sajnáltam, hogy a pergős cselekmény miatt egy kicsit kevesebb jutott a különleges világ érdekességeiből is, néha még meg is lepődtem, amikor autók helyett hajókat és telefon helyett portot olvastam, Scarlet története annyira nélkülözte a sci-fi elemeket, hogy el is feledkeztem róla helyenként. Kár. Szerencsére Cinder megadta az adagomat különlegességből.

Ezek miatt is a kedvenc Cinder maradt, aki azzal küzd, hogy holdbéliként is ember maradhasson, vagyis hogy minél kevesebbet alkalmazza manipulációs képességét, ami túlságosan is könnyen megy neki, de bűntudattal tölti el. Az ő történetének sikeréhez hozzájárul természetesen a sármos és túlzott önbizalommal ellátott Thorne kapitány, akivel testvérekként húzzák egymást valamint a nagyszerű Iko. Igen, a kis kedvencem, a divatbolond díva-droid visszatér és csillogásra még kevésbé alkalmas testet kap, mint korábbi fém-kasztnija, de ez nem kevés derültségre ad okot. Különösen élveztem azt is, hogy néha bepillantást kaptunk Kai császár irodájába is. Szegény fiú borzalmas döntésekre kényszerül Cinder eltűnése folytán. Sajnáltam, hogy csak ennyit láttunk belőle, de ennek is örültem, hiszen őt is nagyon megszerettem az első részben. 

Scarlet könyve átmeneti rész, ezt lehet érezni. Gyors és pergő, szinte egy lapon se engedi lankadni a figyelmet, mindig meglepi a szereplőit egy újabb akcióval vagy váratlan támadással. Olyan. mint egy amerikai akciófilm, elvisz a látvány, de igazából nagy meglepetések nem érnek. Nagyjából sejteni lehet a fordulatokat, de ez nem von le az izgalomból. A lendülete végig megmarad, sodor magával és csak a végén esik le, hogy lényegében cselekményileg nem nagyon haladt előre a sztori a sok harc mellett. Persze a vége sok érdekességet ígér, a következő kötet szerintem ismét lassabb és tartalmasabb lesz, és én már alig várom. 

A Cress című kötet 2014-ben fog megjelenni (neeee, ide nekem most!!!) és Aranyhaj kap benne szerepet Cinder mellett, a helyszín pedig a Szahara lesz. Jól hangzik, nem? Ráadásul nekem már vannak teóriáim is, a főhősnő személyéről, úgy sejtem már találkoztunk vele a könyvben és már párt is választottam neki. Kitaláljátok kikről beszélek? :)

Szóval igazából nem ezt vártam, azt gondoltam, hogy Scarlet is kerek egész történetet kap, ehelyett mindenkiből kaptunk egy kicsit. De nem panaszkodom, izgalmas volt és olvastatta magát és most csak még jobban várom a folytatást. Engem határozottan feldobott!

ÉRTÉKELÉS:

Marissa Meyer: Scarlet

Holdbéli Krónikák / Lunar Chronicles

Feiwel & Friends

2013

(Magyarul majd várhatóan Alexandra Kiadó)

Itt megvásárolható, ingyen szállítással: