FRISS

2011. október 30.

Nincs (új) vámpír a nap alatt

Vámpír témában, különösen a romantikus fajtában, már nem nagyon lehet újat mondani. Megmondom őszintén én az utóbbiakat favorizálom, de egy különösen kiábrándító könyvélmény után ebben a kategóriában (erről majd egy másik posztban) egy időre csömöröm lett a szemfogatlanított, túlszelidített vámpírokból, és a csókok helyett inkább egy kis vérontásra vágytam, ezért vettem meg Guillermo del Toro és Chuck Hogan közös regényét a Kórt, ami egy kis klasszikus vérszívó horrort ígért.


Hozzáteszem hozzájárult a filmrendező neve is ahhoz, hogy végül emellett döntsek, de miután elolvastam gyanítottam, hogy a legtöbb, amit beleadott ebbe a könyvbe, az a neve volt. Ha nem, akkor súlyosan csalódtam, lényegesen több kreativitást vártam volna A Faun labirintusának író-rendezőjétől.


Kreativitás azonban itt nem sok van. Az alapötlet egyértelműen az eredeti Bram Stoker féle Drakulára épül. A Mester a Demeter nevű hajó helyett itt egy Boeing 777-es repülőgéppel utazik át az újvilágba, de itt se éli túl senki, hogy együtt utazott a vámpírral. Itt még nem érnek véget a hasonlóságok, mert a történetben akad egy nagytudású, ezüstfegyverekkel felszerelt öregember, aki személyes ellenségének tekinti a Mestert. Mást is Van Helsingre emlékezteti ez? A csábítás itt kimarad, ugyanúgy ahogy  a szemfogak is, ugyanis az extrém mód fertőző vámpírok itt a nyelvük alól kicsapódó csápokkal csapolják le az áldozataikat. Ilyenhez hasonlót is láttunk már, tessék csak a Penge 2 szétnyíló ajkú vérszívóira gondolni.


Az egyéb karakterek sem túl izgalmasak, a főszereplőnk magánélete megfelel egy tipikus amerikai film családmodelljének. Jóképű, egyedülálló apuka, aki a munkája miatt kénytelen hanyagolni koraérett tizenéves fiát, akit a még mindig apukát favorizáló anyuka nevel az idegesítő és kisajátító új hapsijával. Apuka egyébként a Járványügyi Hivatal tudósa, de szükség esetén nagyon gyorsan át tud lényegülni kardot forgató vámpírvadásszá.


Az ennek ellenére talán élvezhető történetet számomra teljesen feleslegesen gyakorta megszakítják a frissiben vámpírrá alakultak támadásait leíró szösszenetek, amik redundánsak is, mivelhogy mind egy sémát követnek. Ezeket egy idő után szépen át is ugrottam, de a sztori ezek után is teljesen érthető volt, vagyis tényleg nem sokat tettek hozzá a fősodorhoz. Az egyetlen szál amit érdekesnek találtam, az a nőfaló rocksztár története volt, aki szépen lassan impotens ragadozóvá alakult.


Szóval minden megvan ebben a könyvben, ami egy másfél órás horror múviban élvezhető volna, de könyvben, ami egy kicsit hosszabb ideig foglalja le az embert, egy kicsit kevés.


A könyv egy trilógia első része. A második rész már elérhető amerikában "The Fall" címen.


Guillermo del Toro - Chuck Hogan: A Kór
(The Strain)
A kór-trilógia
Könyvmolyképző Kiadó


A sorozat részei:




  • A Kór (The strain)

  • The Fall

  • The Night Eternal (megjelenés előtt...)


TRIVIA


Jó ha van egy filmrendező kéznél, mikor az ember interaktív weboldalt készít a könyvéhez, mert rögtön le is lehet forgatni egy-két jelenetet (bár a kreditek tanulsága szerint nem ő volt az elkövető...). A kór hivatalos angol weboldalán (a koporsóra kattintva) meg lehet nézni két könyvjelenet élőszereplős változatát. Nekem mondjuk ez tetszett, mert instant visszacsatolást ad arról, hogy amit elképzeltem az hasonlít-e ahhoz, amit az írók elképzeltek. Hasonlított.

Megjegyzés küldése

 
Back To Top