Egyszerűen van olyan, mikor az ember nem érzi a könyvet. Nem azért, mert nem érdekes, nem azért, mert nem olvastatja magát és köti le az embert, egyszerűen csak nem jön létre a kapcsolat.
Nehéz ügy az ilyesmi blogger szempontból, mert ugyan nem tudok semmi rosszat írni a Vane és Audra viharos szerelméről, de mégsem imádtam őket annyira. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat.
A tizenhét éves Vane Westonnak fogalma sincs arról, hogyan élte túl tíz éve a pusztító tornádót, amely megölte a szüleit. Azt sem tudja, hogy a gyönyörű, sötét hajú lány, aki a vihar óta minden éjjel felkavarja álmait, vajon valóban létezik-e. Csak reménykedik benne.
A lány létezik, de nem ember. A tizenhét éves Audra szilf, egy levegőelementál, aki képes kommunikálni a széllel. Ezenkívül őrző – Vane titkos őrzője –, és esküt tett, hogy bármi áron megvédi a fiút közös ellenségüktől, aki mindkettejük szüleit megölte, és aki évek óta kutat Vane után. Miután egy meggondolatlan lépés elárulja hollétüket, Audra kénytelen felfedni kilétét a fiú előtt, Vane pedig egyszerre a szél és a szilfek csodálatos, de egyben veszélyes világában találja magát. A vihar pedig közeledik... |
Kezdjük a világgal és a szabályokkal, mert szerintem ez a könyv legnagyobb erőssége. Megvallom én akkor hallottam életemben először a szilfekről, mikor készülődött a könyv és a kiadó meglengette, hogy ezekről a lényekről lesz szó benne. Elő a Wikipedia és rákerestem (ha te is így teszel meglátod, hogy a szilfek lágy fátyolfelhőt is jelentenek). Mondom erre, na ez új! És tényleg az. A szilfek ereje, képességei, kultúrája, úgy ahogy az egész világa nagyon friss és eddig fel nem fedezett téma. Ezért aztán gyakorlatilag akármit meg lehet benne tenni, az írónő saját maga alakíthatja a szabályokat, nem lesz felháborodás, hogyha a közvélekedéssel ellentétben nem ugyanúgy néznek ki, vagy ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, mint a korábbi hasonló karakterek. Merthogy nemigen vannak hasonlók. Persze ebből az is következik, hogy a szilfek tekintetében tájékozatlan olvasó egy kicsit néha elveszik ebben a világban, rengeteg új és eddig nem hallott információ zúdul ránk. Semmi baj azonban, ugyanis a főhősünk Vane is új ebben a közegben, szóval kérdez rendesen és Audra elég jól magyaráz. Szóval nem fogunk reménytelenül eltévedni, bát néha azért az volt az érzésem, hogy egy-egy új képesség valóban a semmiből jött és éppen akkor pattant ki az írónő fejéből. 
Ami más ebben a könyvben, mint a jellegzetes fantasy YA könyvekben, az a karakterek egymáshoz való viszonya. A tipikusnak mondható felállás ugyanis az, hogy adott a mit sem sejtő közép amerikai lányka, aki tudatlanul és unalmasan tengeti napjait. Akkor jő a már megvilágosult férfinemű fajtársa és felfedi előtte eddig titkolt örökségét. Na, olyan nagy különbség itt sincs, csak a nemek cserélődtek fel. A felvilágosítatlan és életét üresnek érző szereplőnk lett a fiú, Vane, akinek az álmaiból ismert lány Audra fogja megmutatni mit is jelent szilfnek lenni. Ez visz ugyan egy kis csavart a történetbe, de nem jelent olyan nagy sokkot a hagyományos duó híveinek, mert most akkor a fiú lesz hitetlenkedő és lázadó, a lány meg kemény és megközelíthetetlen. És voilá, ugyanott vagyunk!
Nem mondom, hogy a karakterek dinamikája nem jó. Ha nem lenne az, akkor a könyv gyakorlatilag élvezhetetlen lenne, mert olyan mint egy kétszereplős darab, ritkán van benne olyan jelenet, ahol nem a két főhősünk van kettesben. Vane olyan, mint egy tipikus tizenhét éves, gondolkodásban és modorban is. Amennyire én meg tudom ítélni, hogy milyen lehet egy hasonló korú fiú bőrébe bújni, annyira hitelesnek tartom. Mondjuk helyenként azt hiszem el lettek túlozva a hormonok és érzelmek kiváltotta reakciói. Nem hiszem, hogy bármennyire is kanos lenne egy tinédzser csak és kizárólag a csajozásra tudna gondolni, mikor az élete a tét egy tornádó közepén. De aki 17 és fiú itt, az cáfoljon meg! Audra nehezebb eset, kicsit távolságtartó, nem csak Vanet, engem is nehezen engedett közel magához.
Lényegileg ez egy szerelmes könyv, hiszen cselekményileg nem túl sok minden történik. Az egész könyv alatt felkészülünk a nagy csatára, ami talán túl könnyen és számomra egy kicsit kiszámítható módon ért véget. A történetben meglátásom szerint volt egy két logikai buktató, amit csak azért hagytunk figyelmen kívül, mert akkor nem tudott volna így haladni a sztori. Mire gondolok? Miért, kérdem miért csak egyetlen leányt küldenek Vane megmentésére mikor elvileg ő MVP a szilfeknél? Igen, van erre magyarázat, de béna. És miért nem menekülnek el, kérnek segítséget? Erre is hallottam választ, de az sem volt elfogadható. Vagy hogy ha ennyire el akarják fogni Vanet miért nem egy hadsereget küldenek rá? Na? Sok olyan esemény volt nekem, amik kierőszakoltnak tűntek és abszolút nem életszerűnek.
A következő részre azonban mindenképpen befizetek hiszen azért most még keveset láthattunk a szilfekből, csak annyit, amennyit Audrából láttunk és tőle hallottunk, pedig milyen érdekes lesz majd olvasni hol és hogyan élnek a szilfek hazájukban. Na ezért mindenképpen elolvasom a folytatást.
All-in-all élveztem, mert újat hozott a mitológiájával és a lényeivel de sem a történet, sem a szereplők nem durrantak nálam akkorát.
Vélemény baglyokban:
Shannon Messenger: Vihar szeli Ketté
(Let the sky Fall) Skyfall – sorozat Merit Könyvek 2013 |
