FRISS

2013. augusztus 12.

Nyomoz a falka

Ha ilyesmi kalandok lettek volna a kötelezők között a középsuliban biztos szívesebben veszem a kezembe a nyári olvasmányokat. Kathy Reichs tudja hogyan kell izgalmas és érdekes tudományos nyomozást levezetni, még akkor is, ha a főhősei 14 évesek. Jó kis könyv, de főként csak a fiatalabb korosztálynak.

Tory Brannan frissen került a Morris-szigetre édesanyja halála után. Ugyanis most tudta meg, hogy ki az apja, aki nem mellesleg közeli rokonságban áll Dr. Temperence Brennan-el. Hát innen örökölte Tory a tudományos érdeklődését! Hamar barátokra lelt a környéken, akik legalább annyira bátrak és kalandvágyóak mint ő. Nem is csoda, hogy olyan bajba keverednek, ami felfedi a titkot egy rég elfeledett bűntényről és megváltoztatja az egész életüket, mint ahogy a genetikájukat is...

Az első dolog: Ez a könyv nem csak Kathy Reichs munkája. Megnéztem és a szerzői jogi oldalon sem említik, hogy tulajdonképpen fiával, Brandonnal közösen írja az egész sorozatot (mert lesz folytatás is). Összehasonlítási alapom ugyan nincs, mert a többi Tempe könyvet nem olvastam, de számomra azért gyanús volt, hogy nem csak az írónő munkája van benne. A tudományos alaposság és a zseniális technikák és módszerek mellett ugyanis azért mégiscsak tinédzserekről van szó, akik nyelvezetéhez és a modern kommunikációhoz bevallottan a fia segítségét vette igénybe. Igen, volt is benne iPhone meg anyámkínja, de nem attól lesz valaki hiteles tini, hogy tudja kezelni a közösségi oldalakat meg az okostelefont. 

Kellett volna egy valóban tinédzser is a gárdába, mert a párbeszédek és a karakterek viszont kicsit szélsőségesek lettek. Vagy olyan zsenialitással és szaknyelven beszélnek, hogy azért hiteltelenek, vagy azért, mert a bugyuta mondataik leginkább egy nyolcéveshez illenének. Remélem a dialógusok fejlődésen mennek majd át a következő kötetekben. A karakterekről annyit, hogy nekem a négyükből kettő (Hi és Shelton) totál összefolyt. Néha nem is tudtam (vagy figyeltem) hogy melyikük beszél, mert teljesen mindegy is volt, semmivel nem tudtam őket elkülöníteni. Tory rendben volt, igazi falkavezér típus, kicsit fiús leányzó, de eléggé mániákus amit nem mindig igazolt a személyisége. Hogy miért ugrott bele mégis minden veszélyes helyzetbe, hogy felfedjen egy évtizedes gyilkosságot és megmentsen egy kutyát? Hát valakinek kellett tenni valamit, hogy menjen a sztori, nem? Ennyi. 

Mert azért végül is élveztem a regényt. Kalandos és izgalmas, még ha néhol hihetetlen is, hogy tinédzserek ilyen dolgokat megtesznek, vagy hogy egyáltalán érdekli őket és értenek a nyomozati technikákhoz. Engem mondjuk zavart, hogy szemrebbenés nélkül betörtek mindenhova és sosem buktak le. Nincsen ebben a városban sehol egy ipari kamera, vagy biztonsági rendszer, de komolyan? Néha azon szurkoltam, hogy kapják már el őket, csak azért, hogy letörjék a szarvaikat. Oké, persze a jónak győznie kell és az igazságnak kiderülnie, de tényleg arra kell oktatni a srácokat, hogy emiatt oké betörni mindenhova és átverni a zsarukat meg a szüleinket? Nem hinném. 

Ha ezen túllendülünk és csak a cselekményre figyelünk akkor egész érdekes kis könyvet kapunk, ami a fiatalabb korosztálynak is ajánlott. Ez már nem is igazán YA irodalom, hanem inkább ifjúsági könyv, mert nem megy bele semmilyen lélekelemzésbe és tinidrámába, csak a történetre, cselekményre koncentrál. Ugyan női látásmódot kapunk (a nagyja Tory szemszögéből íródott) de olyannyira uniszex és mentes mindenféle érzelmi viharoktól és szerelemi szálaktól, hogy fiúknak is nyugodt szívvel ajánlható.

Én azt ajánlanám, hogy a könyvben való tájékozódáshoz használjuk fel a weboldalt is, mert a könyv elején van ugyan egy térkép, de olyannyira elnagyolt és vázlatos, hogy szerintem követhetetlen. És ha már van lehetőség földrajzilag is végigkísérni az eseményeket, akkor már az interaktív térkép a site-on sokkal informatívabb. Nekem mindenképpen élménydús volt képeken is látni a helyszíneket és keresgélni az utcákat, jobban bele tudtam élni magam és valóságosabb volt.

Összességében szerettem és élveztem, érdekes volt a nyomozás, de a végkifejlet egy kicsit hihetetlen volt. (Ezt nem spoilerezném el, mert azért meglepetésszerű, legyen elég annyi, hogy ilyen béna "főgonosz" csak egy hasonlóan ártatlanka ifjúsági regényben megy el...) Egyszóval ha az ember 14 vagy tinédzser szellemiséggel olvassa, akkor elmegy, de felnőttként igen könnyű észrevenni a hibáit. Legyetek kicsit újra gimisek és akkor be fog jönni.

Hangulatok:


Kathy Reichs és Brandon Reichs: Fertőzöttek
(Virals)
Fertőzöttek sorozat
Fumax Kiadó
2013


Megjegyzés küldése

 
Back To Top