FRISS

2013. június 21.

Nyári olvasmány = Szakítópróba

Gyorsan olvasható, kedves és érzelmes, de a borító ellenére nem túlzottan erotikus töltetű nyári történet a Szakítópróba. Kellemes ás könnyen emészthető New Adult regény, amelyet egyhuzamra el fogsz tudni olvasni.

Bliss színművészetet tanul az egyetemen, ahol már végzős, de még nem tudja pontosan merre fog tartani az élete. Irányító jellegű természete miatt inkább a színházi háttérmunkát tartja a megfelelőnek. Bár szíve a színészet felé húz, de úgy gondolja, hogy hiányzik belőle az impulzivitás, ami ehhez kell. Egészen addig, míg nem találkozik Garrick-kel, a szexis angollal, akinek kész odaadni a szüzességét. A félresikerült éjszakai kaland azonban visszatér kísérteni, mert a következő órán a katedrán látja viszont a múltkor az ágyban felejtett pasit.

Az elején egy picit megijedtem, mert a szűzies Bliss reakciói egy kicsit túlzóak voltak az első éjszakai kaland alkalmával. Minden érintésbe bele akart halni, minden csóktól és simogatástól elállt a lélegzete vagy szívrohamot kapott a pasi hasizmától. Hála az égnek, ezen a felfokozott állapoton az első fejezetek után túllendültünk és jöhetett az igazi cselekmény, normális szívritmussal. 

A borító ellenére nem egy erotikusan túlfűtött regényről van szó, hozzáteszem, szerencsére. Ugyan természetesen vannak benne felnőtteknek szóló részek, de ezek a történet elenyésző százalékát adják. Már többször kifejtettem, hogy a magam részéről nem pártolom az olyan sztorikat, amikben a szexuális vonzódást és a vágyat összekeverik az életre szóló szerelemmel, és a minél több szexszel próbálják érzékeltetni a kapcsolat komolyságát. Itt ennek az ellenkezője történik, igen érzelmes a történet, valódi szerelembe eséssel és igazi párkapcsolattal. Teljesen valósághű és hihető a dolog, még ha néha kicsit túl is romantikázott. De hát egy romantikus könyv azért lehet romantikus, nem?

A karakterek végül is kedvelhetőek voltak. Bliss ugyan picit idegesített a sok  nyavalygásával és néha tényleg túlzott reakcióival, de örültem, hogy nem csak a Garrick iránti vonzalom teszi ki az életét. Sokat foglalkozik a tanulmányaival és a karrierjével, a szerepeiben is élvezetet lel, valamint a barátaival is remekül kijön és hűséges hozzájuk. Különösen tetszett a Cade-del való viszonya, ahogyan megvédte, és a szerelme főlé helyzete a barátságát. Bravó! Garrick pedig, hát Garrick túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De tényleg. 

A másik amit kellemesnek találtam, a könnyed és bennfentes légkör. Cora Carmack maga is hasonló korban van, mint a szereplői, így nem meglepő, hogy otthonosan mozog az főiskolás élet minden mozzanatában. A színházi oktatás kulisszatitkaiba is bepillanthatunk, nekem ez teljesen idegen terep volt, és érdekesnek találtam a gyakorlatokat, meghallgatásokat és a próbákat leíró részeket. Nagyon klassz kis hátteret adott a könyvnek, és a érződött, hogy az írónő saját tapasztalatból ír róla.

Összességében egy nyári délutánra egy hűs limonádé mellett nagyon is ajánlott olvasmány ez az érzelmes, könnyed és tartalommal bíró New Adult románc. És tessék várni a következőt, ahol Bliss legjobb barátja a itt már nagyon is megszeretett Cade találja meg a szerelmet! Várom!


A könyvet köszönöm a Content 2 Connect kiadónak!


ÉRTÉKELÉS:


Cora Carmack: Szakítópróba
(Losing it)
Losing it sorozat
Content 2 Connect
2013





Megjegyzés küldése

 
Back To Top