FRISS
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vámpír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vámpír. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 13.

Rebecca Maizel: Végtelen napok ~ Blogturné


Ki merészelte azt terjeszteni, hogy a vámpíroknak leáldozott? Rebecca Maizel: Infinite Days - Végtelen napok című könyve a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában a Könyvhétre jelenik meg, és alaposan rácáfol erre az álhírre. Megismerkedhettek a Vámpírok királynőjével, Lenah-val és szövetségeseivel. Hat blogger mutatja be nektek a könyvet, amiből három példányt meg is nyerhettek! Érdemes tehát követni a turnét, vigyázat, vér fog folyni!!!

2014. február 18.

Vámpírakadémia ~ Blogturné




A Blogturné Klub ezúttal egy rendhagyó turnéval jelentkezik. Az idén nem csak a legfrissebb megjelenésekre, de a régebbi, elfeledett/kevésbé ismert könyvekre is szeretnénk koncentrálni.

Legtöbbünk nevetséges fanatizmussal várja a Március 6-át, amikor is egy újabb könyvadaptáció kerül a hazai mozikba. Így nem is kezdhettük volna “retro“ turnénkat jobb könyvvel, mint Richelle Mead világhírű Vámpírakadémia könyvével.

A BTK 7 napon át (02.16-02.22) próbál majd titeket meggyőzni írról, hogy miért érdemes ellátogatni erre a különleges akadémiára, illetve a közelgő filmről is megtudhattok pár érdekességet.

Jó hír? Ezúttal sem jöttünk üres kézzel, hiszen ismét készültünk egy nyereményjátékkal.
Még jobb hír? 5 szerencsés nyertes egy páros belépőt nyer a Vámpírakadémia film premier eőtti vetítésére a Big Bang Media Kft és a Hivatalos Magyar VA rajongói Klub felajánlásából!! 

2013. május 6.

Ha én wicca lennék...

Jaj, hol is kezdjem. Nagyon bíztam ebben a könyvben és úgy szerettem volna szeretni. De tényleg. Mert hát a promószöveg is azt ígéri, hogy ez nem olyan könyv. Hát valóban nem, de számomra ez nem többletként, hanem negatívumként jelentkezett. Egész végig azt éreztem, hogy maguk a karakterek is lázadhatnak ez ellen, ezért engedjétek meg, hogy egy rendhagyó posztban ecseteljem a véleményemet. 

Képzelt beszélgetések az írónő és karaktere Sophia között...

Szerző: Figyelj csak, könyvet fogok írni rólad!
Sophia: Királyság. *unottan körmeit piszkálgatja az asztalra hajolva* És ki leszek?
Szerző: Egy wicca lány, aki 18 éves kora óta furcsa suttogást hall a fejében, majd váratlanul belecsöppen az elementálok világába.
Sophia: Na, ez új! *várakozóan felkapja a fejét* Új trendet fogok teremteni. Ezt nektek vámpírok!
Szerző nem túl meggyőzően bólogat. 
Sophiának gyanús lesz a dolog.
Sophia: Ééés? Mesélj még a sztoriról.
Szerző: Ööö... nem tudom, egyelőre ez az ötlet, aztán majd kitöltöm valamivel. 
Sophia: Anyám...


Később...

Sophia: Elvesztettem a fonalat. Mi van? Most akkor kik is ezek az földelementálok.
Szerző: *a fejét az asztalba csapkodva* Már ezerszer elmondtam. A cruorokat az Univerzum választotta ki és teremtette a földből. Felkeltek a sírjukból, hogy aztán vért magukhoz véve járják a földet halhatatlanságukban.
Sophia elgondolkodik.
Sophia: Nem, nekem ez még mindig vámpírnak hangzik.
Szerző: Ezek nem vámpírok, csak... kicsit hasonlítanak tulajdonságaikban.
Sophia: Ismered azt a mondást, hogy ha úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog mint egy kacsa, akkor az egy kacsa. Ez, barátném, méretes gácsér.
Szerző: De ők földelementálok! Így kell hívnunk őket, mert a többi lény is elementál. Lesz víz, levegő, tűz és lélekelementál is. 
Sophia: *reményteljes sóhajjal* Na alakul. Ők milyenek lesznek? 
Szerző: Hát a vízelementálokat a földelementálok legyőzésére teremtették és alakot tudnak váltani. A levegőelementálok a vízelementálok és a földelementálok keveredése miatt hozták létre és mágiát gyakorolnak, a lélekelementálok boszorkányok lesznek, a tűzelementálok pedig... *az állát ütögetve* van valami jó ötleted? 
Sophia: *leesett állal* Ezek után, miért nem lesznek koboldok?
Szerző: *felvillanyozva* Jó ötlet!
Sophia: Bele ne írd!! *átugrik az asztalon a billentyűzetre*



Később...

Sophia: Komolyan nem hiszem el, hogy tényleg beleírtad a koboldokat. És, hogy a vámpíroknak a nárcisz a méreg. Értem én, hogy különlegeset akarsz, de nem lesz ez egy kicsit túl sok?
Szerző: *félvállról legyint* Ugyan, összeáll ez... majd. *folytatja a pötyögést.
Sophia: Ha te mondod. Rólam is mondj valamit. Én milyen vagyok.
Szerző: Szőke.
Sophia: Na de komolyan. 
Szerző: Szeretnél barna lenni?
Sophia: Nem, szeretnék érdekes lenni és szerethető. 
Szerző: Érdekes vagy. Egy csomó titkod van, meg minden...
Sophia: De én milyen vagyok?
Szerző: Hááát... titokzatos.
Sophia: *lemondóan az asztalra borul* Kérlek mondd, hogy legalább valami jó pasim van.
Szerző: Igen! *sejtelmesen mosolyog* Jó pasi.
Sophia: Naaaa! Ez már érdekes. *Átmegy az asztalhoz, hogy belepillanthasson a kéziratba* Nála lakom?!
Szerző: Igen. *elhessegeti Sophiát a géptől*
Sophia: Ez egy olyan könyv?! *Rémülten*
Szerző: Milyen? *elkerekedett szemmel* Nem! NEM! Nagyon kedves és visszafogott. Még csók sincs, mert nem állsz készen egy kapcsolatra egy halhatatlannal.
Sophia: Whooo! Egy: halhatatlan? Kettő: Nem smacizunk, mert halhatatlan, de azért vele élek? Mióta kell a kamatyhoz életre szóló elköteleződés?
Szerző: Sophia! Ez nem egy olyan könyv. Itt érzelmek vannak, és önmegtartoztatás. Ez kell a mai fiatalok értékrendjének fenntartásához.
Sophia: *összefont karral* Ja, mert a wicca vallásnak, meg a három perces ismertség utáni összeköltözésnek  aztán nagy rajongói lehetnek a tinédzserek szülei. Na mindegy. Szóval akkor a csávó vámpír?
Szerző: Is. Meg vízelementál is. Alakot is tud váltani. 
Sophia: Földanya! Egy hibrid! Joseph Morgannek fogom elképzelni... *álmodozó tekintettel*
Szerző: Ő nem vérfarkas! Nem is változik semmi ragadozóvá.
Sophia: *gyanakodva* Akkor mivé változik. 
Szerző: Többnyire mókussá.
Sophia:*facepalm*


A végén...

Sophia: *összecsapja a végigolvasott kéziratot* Na jó. Ez fura. Még én se mindig értettem mi történik és miért, pedig én vagyok a főszereplő. 
Szerző: De tetszett? *várakozóan*
Sophia: Voltak benne érdekes dolgok. Jó az ötlet, csak asszem kicsit túlspiláztad. A kevesebb több, tudod.
Szerző: Szerintem a több, több. És a sztori?
Sophia: Kicsit esetlen. Megbántódsz, ha azt mondom, hogy látszik, hogy néha generálod a problémákat.
Szerző: *köhintés*
Sophia: Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki érteni fogja. *látva a szerző elszontyolodott arcát gyorsan hozzáteszi* De vannak benne kifejezetten jó részek is!
Szerző: Melyik? Melyik?
Sophia: A múltban játszódó történet nagyszerű. Azt jobban ki kellett volna bontani. Remélem a folytatásban visszatérsz rá. 
Szerző: Talán.
Sophia: Azért jó csaj lettem. A végére egész rendben voltam. Menni fog ez, de legközelebb hallgass rám is néha, van amikor nem kell annyit gondolkodni, csak menni az árral.

Na szóval így képzeltem el az alkotómunkát magamban. Legközelebb tessék jobban odafigyelni Sophiára, a csajnak jó meglátásai vannak... :)


ÉRTÉKELÉS:


Rebecca Hamilton: Az öröklétű
(The Forever Girl)
Öröklétűek-sorozat
I.P.C. Könyvek
2013

Trailer: 



2013. április 8.

Lénykódex: Vámpírok






Minden mitikus teremtmény közül talán a vámpírok azok, akiknek a megítélése a legnagyobbat változott az évszázadok során. A mai romantikus vérszívó imidzs ugyanis koránt sem volt ilyen vonzó és izgalmas a folklórban.

A vámpír eredete
A vámpírok mítoszával már az ókorban is találkozhattunk. Persze ne olyan köpenyes arisztokratikus grófokra és előkelőségekre gondoljunk akik elcsábítanak minket az éjszakában. A vámpírok a folklór meghatározása szerint ugyanis nem is voltak testtel rendelkező lények. Inkább ragadozó szellemnek, életenergiára szomjas jelenésnek titulálták. Na de előreszaladtunk a meghatározásban... Talán meglepő módon a vámpírok mítosza az ősi Egyiptomból eredeztethető. Talán nem is annyira megdöbbentő, ha belegondolunk az egyiptomiak halál iránti kultuszába, pontosabban a halált megkerülő kultuszába. Gondolok itt a mumifikálásra ésatöbbi. Igen, ennek is köze van a vámpírokhoz. A bölcseik szerint ugyanis a testben több lélek lakozott, ezek a Ká és a Bá. A bá nem függött a fizikai testtől, el tudott távozni nagy távolságokra, a kát azonban kötötte a földi burok. Ha a test meghalt, akkor a ká is. Ezt próbálták úgy megelőzni, hogy a halál után tartósították a testet, például a fent említett mumifikálással. Azonban a kának folyamatos éteri utánpótlás kellett, hogy életben maradjon a halott testben, ezért úgymond etetni kellett, hogy elkerülje a Második Halált. Ezért aki megengedhette magának, az a mumifikálás mellé fenntartott egy ka-szentélyt is, hogy elkerülje a végső eltávozást. Akkor történt a baj, ha elmaradt ez a folyamat, mert akkor az éhes étertest saját magának kutatott fel táplálékot.
Ez  a korai legenda valóban egyáltalán nem hasonlít a mai vámpír mítoszokra. A közép-kelet európai folklór azonban már közelít a mai megítéléshez. Ami azonban közös, az a test fennmaradása. A vámpírnak gondolt testeket ugyanis gyakorta kihantolták és ha azt találták, hogy a test nem indult enyészésnek akkor egy ragadozó szellemmel volt dolguk. Ugyanis az itteni mítoszokban sem kelt ki a halott a koporsójából, hanem éteri testként kerengett a városban és először általában a saját családját emésztette fel. Kedves. Később állítólag, ha sok energiát elfogyasztott vér formájában akkor fizikai teste is kialakult, de az eredeti mindig ugyanott maradt. Ezért tudták a kihantolás után megkarózni, vagy felégetni, esetleg a fejét levágni, mert ugye ha meghal a test vele hal a szellem is. De egy idő után már óvintézkedésként gyakran a temetéskor megakadályozták a vámpírként való visszatérést, mondjuk azzal, hogy már akkor karót döftek a szívébe, vagy hasra fordították a koporsóban. Mert a vámpírok nem nagyon okosak, így nem tudnak távozni a föld alól. Trükkös, mi?
A vámpírrá válás módjai
És hogy honnan tudták, hogy ki lesz vámpír? Egyszerű. Gyakorlatilag akárki. Olyan sokféle legenda kering arról, hogy kiből lehet vérszívó a halála után, hogy gyakorlatilag bárki azzá válhatott. Ezek a metódusok a szokásostól a bizarrig terjedtek. Például vámpírrá válhatott halála után az, akit megharapott egy vámpír, ez ugye nem meglepő. De a korabeli falusaik azokat is gyanúsnak tartották, akiket megátkoztak, vagy vámpír által megharapott állat húsából ettek. Még tovább is mentek, ugyanis akiknek a holteste felett, vagy koporsója alatt átment egy állat (kutya, macska), vagy átrepült felette egy madár annak a vámpírság már adott volt. Ciki. 

A vámpír meghatározása
Nos, igen nehéz a folklór alapján meghatározni a vámpír fogalmát, mert szinte akárhány népcsoport, annyiféle név és jellemző van a vérszívókra. De a közös az az, hogy a vámpírok olyan ragadozó jelenések, akik nem szenvedték el megfelelően a végső halált, és a természetellenes létük fenntartásához szükséges éteri energiát élő személyek megtámadásával nyerik, leggyakrabban vér formájában. Vámpírrá válhat az ember különböző módokon, néha véletlenül, néha szándékosan, de a közös, hogy az életben maradás feltétele az eredeti fizikai test sértetlensége, ha ezt elpusztítják, elpusztul a vámpír is.

A modern vámpír
A fentiekből egyértelmű  hogy a mai modern fantasy irodalomban szerepeltetett vámpírnak vajmi kevés köze van a legendák gusztustalan vérszopójához. Az átmenetet a két megítélés között minden bizonnyal Bram Stokernek köszönhetjük (noha korábban is voltak kevésbé ismert vámpír-hősöket tartalmazó versek, sőt zenei művek is), akinek Drakula ábrázolása romantikus irodalmi alakká tette a vámpírokat. Ehhez főleg a híres Vlad Tepes életéből vette az insprirációt. A földben pihenő vérre szomjas parasztok szelleméből egykettőre arisztokratikus és csábító lény lett, akinek különleges képességei vannak és köztünk jár valódi alakjában. Ezután nem volt megállás, mert ugye mi sem csábítóbb a rosszfiúknál.

Noha nagyjából a nyolcvanas évekig a vámpír már emberszerű, intelligens és nagyjából vonzó külsejű, de még mindig inkább a gonosz oldala dominált. De aztán ez is megváltozott. Sokat köszönhetünk ezügyben Anne Rice munkásságának és Francis Ford Coppola Drakula feldolgozásának, ahol a vámpír már egy szeretni képes és szerethető karakterré lett. És ez csak fokozódott. Mára már olyannyira átértékelődött a megítélésük, hogy leginkább a sötét szexualitással, a tiltott vonzalommal azonosítják a korábban ragadozó kísértetnek tartott lényeket.  Mára már eljutottunk odáig is, hogy a tinédzserek megnyerése végett a vérszívókat a végletekig leerőtlenítették, ártalmatlannak tüntetik fel, hogy az ifjúsági irodalom hősei is lehessenek. Igazából manapság már az a furcsa, ha a horrorfilmekben, mint gonosz lények szerepelnek. Nem, a modern vámpír titokzatos, szexis, szenvedő lélek, aki szeret és oltalmaz. Hogy változik a világ, nem?

A vámpírokról többet olvashatsz ezeken a linkeken és ezekben a könyvekben:
Marcus Heitz: Vámpírok! Vámpírok! (Könyvmolyképző Kiadó)
John Mihael Greer: Mágikus lények kalauza (Édesvíz Kiadó)

A blogomon ezekben a posztokban foglalkoztam vámpírokkal:

A leghíresebb vámpírfilmek és könyvek (forrás: wikipedia)

2013. február 25.

A pesti vámpír



Kisebb zavar alakult ki bennem a Vérgróf elolvasása után. A fülszöveg ugyanis egy klasszikus vámpírtörténetetet sugallt a századforduló környéki Budapestre helyezve, de aztán meglepett egy társadalmi körképpel, amiben igen kevés vérszvó bukkant fel, viszont annál élvezhetőbb volt. Én vámpírregényként kezdtem el olvasni, de örülök, hogy nem az volt.

Szóval nem próbálom úgy összefoglalni a történetet, ahogy azt a fülszöveg teszi, mert akkor azt az érzést keltem, hogy ez egy vámpírvadászos sztori. Pedig nem az. Sokrétű és sok szempontú cselekménye változatos életkörülmények között élő pesti embereket mutat be, akik mind inkább a kulturálisan pezsgő fővárosi éjszaka sötét oldalához húznak. Budapest irodalmi fénykorának tartott időszak sem mentes a mocsoktól, ahogy ezt Sára az örömlány, Mihucz nyomozó, Szállási Titusz feltörekvő író és újságíró valamint a színházi kedvencből elitprotistivá traszformálódó Etelka élete is bemutatja. A meghökkentő és titkoktól, szennytől terhes történetek természetesen valahol összefolynak, és ezeknek a közös nevezője a pesti gyilkosságsorozat lesz, de az időben eltolt életmesék olvasása közben ez nem is lényeges. Csak belemerülsz és el is felejted, hogy itt kellene lennie valahol egy vérszívónak is.

A könyv igazi ereje a hangulata. Az, hogy a füstös kávéházak között járva olyan ikonikus irodalmi alakokkal bonyolódunk párbeszédbe, mint Molnár Ferenc vagy Ady Endre, vagy hogy a történetek az Andrássy útra és a Vígszínházba is betekintést engednek. Megmondom őszintén (és a szépirodalom hívei itt most meg fognak kövezni), de az 1910-es időelhelyezés alapján én egy kicsit féltem, hogy egy dohszagú, középiskolás kötelező olvasmányos regényt fogok majd a kezembe. De ellenkezőleg, itt szabályosan odakívánkoztam az élénk éjszakai életbe. A Vérgróf nagyon jól visszaadja a Budapest fénykorának feelingjét és életérzését, és csodálatosan beleépíti a cselekményt és a saját figuráit a kor hatásos díszletei közé.

No de a vámpírokról. Igaz, bizonyos értelemben nem szokványos vámpírsztoriról beszélünk, hiszen, mint mondtam a véres nyomozás majdhogynem elenyésző a szereplők bemutatása mellett, de a vámpírábrázolás valóban hagyományosnak mondható. A gróf megjelenése, mint például a megnyúlt ujjak, sápadtság, koporsó, stb. az olyan klasszikusokat idézi, mint a Bram Stoker-i Drakula, a Nosferatu, vagy a John Polidori-féle vámpír, amit egyébként az író fordított magyarra, talán nem is csoda, ha ilyen hatást tett rá a figura. Bizonyos értelemben a gróf egy tipikus ősöreg és bölcs vérszívó karakternek számít, de Benedek Szabolcs hozzá tudott tenni annyi személyiséget és plusz történelmet, hogy mégsem lesz sablonos.

Nem nagyon tudnám behatárolni a könyv műfaját, de nem nevezhető sem horrornak, sem fantasynek, sem kriminek, noha mindből van benne egy cseppnyi. Néha feltűnnek ezek a műfajok, máskor teljesen elvesztjük őket a korrajz és karakterkibontás mellett. Akárcsak az időérzékünket  hiszen a fel nem dátumozott fejezetek néha igen távol esnek a fő cselekményszáltól. Igazából azt kell mondjam tényleges cselekményből igencsak hiány van, de ez addig fel sem tűnik, amíg a végén el nem kezdenek peregni egy kicsit a dolgok. A végén persze összefutnak a szálak, de a történet közel sem záródik le. Van befejezésünk, de érezhető, hogy csak most kezdődik az igazi kaland.

Noha az író saját bevallása szerint is a vámpír csak úgy belekerült a történetébe, ettől függetlenül a folytatás sokkal inkább vámpírlegenda-központúnak tűnik, hiszen a helyszín is a folklór központja, Erdély. Én mindenképpen beszerzem a folytatást.


ÉRTÉKELÉS



Benedek Szabolcs: A Vérgróf
A Vérgróf Trilógia
Libri Kiadó
2012





2012. november 30.

Egy kis szeretetet Damonnak, légyszi!

Ez a poszt egy nagyon csalódott Delena kirohanásnak indult, de most, hogy egy kicsit lenyugodtam (szegény öcsémnek regéltem el bánatom, csak pislogott) újra pozitívan állok a Vámpírnaplók elé. Na de mi is történt?

Figyelem, aki még nem látta a 4x07 részt annak ez a poszt erősen spoileres lesz. Be warned!

2012. szeptember 16.

Fenfiksön

Ki szereti a fanfictiont? Én rajongó vagyok. Emlékszem az első fanfiction élményemre még az őskorból, amikor barátnőmmel bele voltunk szerelmesedve a Pitch Black című fantasztikus Vin Diesel eposzba. Én rákerestem a neten a filmre és egy számomra akkor még ismeretlen fogalmat leíró fül alatt találtam egy sztorit, ami egészen más befejezést adott a filmnek. Miután rájöttem, hogy ez egy hozzám hasonlóan megszállott rajongó agyszüleménye arra gondoltam, miért nem így lett vége? Majd arra: vajon más filmekhez is van ilyen? 

2012. augusztus 30.

Vámpírnaplók! Csapó négy!

Ahogy közeledik Október 11-e, a Vámpírnaplók negyedik szériájának premierje egyre több információmorzsával gazdagodunk az új évadról. Íme egy pár adalék, hogy kihúzzuk még ezt a pár hetet. 
 
Back To Top