FRISS

2015. február 10.

Samantha Shannon: The Mime Order - A Csontszüret visszatér!

Talán mást nem is kell mondanom erről a könyvről, mint hogy ez volt az a regény, ami felrázott a hónapokig tartó blogtalan kábulatomból és újraindította a véleményező kedvemet. Egészen egyszerűen azért, mert annyira megdobogtatta a szívemet és annyira teledolgozta a fejemet, hogy nem tudom magamban tartani mindazt, amit erről a könyvről gondolok. Ha nem akarom letámadni a Csontszüret világáról mit sem sejtő családomat a tirádámmal, akkor muszáj írnom róla!


Samantha Shannon
The Mime Order

(Csontszüret #2)

Bloomsbury
528 oldal


Paige Mahoney has escaped the brutal prison camp of Sheol I, but her problems have only just begun: many of the survivors are missing and she is the most wanted person in London...

As Scion turns its all-seeing eye on the dreamwalker, the mime-lords and mime-queens of the city's gangs are invited to a rare meeting of the Unnatural Assembly. Jaxon Hall and his Seven Seals prepare to take centre stage, but there are bitter fault lines running through the clairvoyant community and dark secrets around every corner. Then the Rephaim begin crawling out from the shadows. But where is Warden? Paige must keep moving, from Seven Dials to Grub Street to the secret catacombs of Camden, until the fate of the underworld can be decided.


Az első, ami ki kell jelenteni, bár valószínűleg mind tudtok róla, hogy Samantha Shannon mindösszesen 23 éves!! Ezt azért szúrtam be ide, mert a könyv olvasása közben többször is ezzel a felkiáltással csaptam oda igen sérülékeny e-olvasómat, felriasztva ezzel a békésen szundikáló páromat: "Ez a lány 23 éves. Honnan tud ilyet írni? Hogy?!" Meglehet, hogy ez a jelen kritikaírás közben is ki fog törni belőlem. Gondoltam figyelmeztetlek Titeket.


Szóval a pofátlanul fiatal Samantha Shannon megalapozta  nekünk a Csontszüret világát, de óh, mit sejthettünk még akkor arról, hogy a Sheol börtönkolónia és a rephaiták világa csak a jéghegy csúcsát jelenti. Paige, visszatérve Londonba, Scion központjában egy rendkívül kényes helyzetben találja magát. Nem kíván visszatérni Jaxon alkalmazásába, ugyanakkor Scion szerte a legkeresettebb bűnöző lesz, ezért elkelne neki a támogatás. A saját helyzete is elég ingatag, de még szerencsétlenebb a tisztánlátók társadalmának pozíciója, akik ellen Scion soha nem látott támadást készül indítani. Paige pedig azon kevesek egyike, akik tudnak arról, hogy valójában ki mozgatja a szálakat, de biztosan az egyetlen, aki akar is tenni valamit ez ellen.

És akkor itt érünk el ahhoz a ponthoz ahol az ember álla igazán leesik. Én már az első könyv magyar kiadásából is hiányoltam azt a részletes táblázatot a látók hierarchiájáról, amit Shannon rajzolt fel, de a második könyvben külön füzetet kellene szentelni a függelékeknek. A szindikátus rendszere és a rengeteg szereplő már-már azon a határon mozog, amit lehetetlenség észben tartani. Nem is beszélve arról a számos helyszínről Londonban, amelyről az írónő olyan természetességgel beszél, mintha mindenki hazai pályán mozogna a Scion központjának helyt adó fővárosban. Azért mondom, hogy a határon van, mert lehet, hogy lesznek olyanok, akiknek sok lesz ez a tömény információmennyiség, de én kifejezetten élveztem, hogy ilyen komplex világot kell kiismernem. A könyv végére már teljesen bennfentesnek éreztem magam, mikor tudtam ki Camden Market mímeslordja és milyen képességekkel bír a helyettese. Még azt is meg kell jegyeznem, hogy noha angolul is folyékonyan olvasok, azért itt bizony nekem is elő kellett néha vennem, a nagyszótárt, mert Samantha a 19 századi  tolvajnyelvet vette alapul Scion mindennapi beszédéhez és nemigen voltam tisztában a Hasfelmetsző korabeli Anglia kifejezéseivel. Eddig. :)

Szóval, amire nagy valószínűséggel szükséged lesz az olvasáshoz:
  • Egy London térkép a helyszínek beazonosításához
  • Egy szótár
  • A tisztánlátók képességeinek hierarchiáját ábrázoló rajz
  • A szindikátus tagjainak listája

Ijesztő? Nem, hidd el nem az. Samantha ugyanis nagyon ügyesen vezet végig minket a szindikátus szövevényes politikai rendszerében, ahol mindennapos az árulás, a titkok, a gyilkosság és a mocsok. Néha gyors akciókkal és váratlan eseményekkel, máskor csendes mindennapokkal mutatja be, hogyan zajlik az élet Scion alvilágában. Részletesen megismerjük azt is, hogy milyenek lennének Paige hétköznapjai, ha nem függne a feje felett a rephaiták fenyegetése, amit én nagyon is hiányoltam, mert annak ellenére, hogy olyan sokat hallunk erről a bűnszervezetről, eddig nem sokat láthattunk belőle. Hát ezt most bepótoljuk. Egyszerűen lenyűgöző az az átgondoltság és részletesség amivel Shannon fűzi a szálakat. Látszik, hogy tisztában van minden karakterének a motivációival, érti és érzi őket, mert mindenki többrétegű és valóságos, valamint még a kisebb karaktereknek is van szerepe, lényeges mondanivalója a történetben. Tényleg nagyon bonyolult a történet, de olyan biztos kézzel és rendszerrel lett összekutyulva, hogy könnyű kibogozni. Remek a történetmesélés, nem hatalmas döbbenetekkel operál, hanem hagyja, hogy magadtól rájöjj a titkokra. Ám annak ellenére, hogy nagyjából tisztában voltam vele, hogy hogyan fog végződni ez a fejezet, azért mégis az izgatottsággal remegő tagokkal vártam a végét. 

Volt még egy dolog, amit szintén ilyen feszülten vártam, mégpedig Arcturus, a Nagymester visszatérése. Talán spoiler, bár szerintem várható, hogy a könyv egy adott pontján újra találkozunk vele. És, óh, anyám! Ha eddig nem rajongtál érte, akkor most már tutira nem fogod tudni kizárni a szívedből. Paige és az ő kapcsolata továbbra is szikrázik és noha a románc sosem veszi át a főszerepet a cselekményben és mindig epedve vártam azokat a pillanatokat, amikor ezek kettesben maradtak. *kacsintás* Egyébként ebben a  fejezetben kicsit többet megtudunk a rephaiták eredetéről és történelméről is, de azt hiszem, hogy ezután is van még mit tanulnunk róluk.


Talán azt vártátok, hogy többet fogok elárulni a cselekményből ebben a kritikában, de az az igazság, hogy nagyon nehéz volna összefoglalni azt. A történet több kisebb mellékszálnak tűnő történetből áll össze, amelyek aztán persze összefutnak a végén amikor is végre értelmet nyer a könyv borítódesignja és címe is. 

Kivételesen jól sikerült folytatás a Mímesrend, amely legfőképpen most a szindikátusra koncentrált. Gyanítom, hogy ez a tendencia folytatódni fog, és a következő könyvben egy kicsit Scion, mint a harmadik játékos, kulisszái mögé fogunk bepillantást nyerni. Mindenesetre, ha Ms. Shannon ilyen ütemben emeli a lécet a hét részesre tervezett sorozat egyes köteteivel, akkor az utolsó könyvet meg meg szem szabad kísérelni oxigénpalack nélkül meghódítani.

Athenaeum kiadó, kérjük mielőbb magyarul is a Mímesrendet!







Megjegyzés küldése

 
Back To Top