FRISS

2012. november 30.

Egy kis szeretetet Damonnak, légyszi!

Ez a poszt egy nagyon csalódott Delena kirohanásnak indult, de most, hogy egy kicsit lenyugodtam (szegény öcsémnek regéltem el bánatom, csak pislogott) újra pozitívan állok a Vámpírnaplók elé. Na de mi is történt?

Figyelem, aki még nem látta a 4x07 részt annak ez a poszt erősen spoileres lesz. Be warned!


Kezdjük azzal, hogy nem tudok elfogulatlan lenni. Az első évadtól kezdve menthetetlenül Damon rajongó vagyok és így az ő választása az én választásom is lett, Delena rajongó lettem. Minekutána már négy évada gyűrjük ezt a románcot kisebb-nagyobb utalásokkal a szerelmükre és a köztük lévő vágyra egyértelmű, hogy bennünk rajongókban is legalább akkora feszültség halmozódott fel, mint az érintett párban. Ez a rész elvileg végre beteljesülést hozott, csakhogy nem a várt módon. Számomra nagy csalódás volt, hogy Damon és Elena eddigi legintimebb pillanata alatt gyakorlatilag folyamatosan Caroline és Stefan dumálását hallgattuk. Nagyjából megölte a jelenetet. Négy - NÉGY - évadnyi szexuális feszültség után annyit legalább megérdemeltek volna a Delena rajongók, hogy a szerelmi jelentet UTÁN robbantsák a bombát, ha már mindenképpen éket kell verni a kapcsolatukba.

A bombáról pedig általában. A sire bond -amit elég bénán kötődésnek magyarítunk - Caroline agyszüleménye és ezzel nagyjából erőszaknak állítja be amit Damon művelt Elenával. Ezzel kapcsolatban több hozzáfűznivalóm is van:

  1. Nem vettem észre, hogy Klaus hibridjei közül bárki is szexuális vágyat, vagy szerelmet érzett volna a mestere iránt, márpedig Elenával ez a helyzet. Nos akkor kettős mérce van, vagy ez mégsem kötődés?
  2. Elena most állt ki legtöbbet magáért, és Damon utasítása ellen is cselekedett. Ha mégiscsak kötődés, akkor viszont írói hiba. Pl.: Caroline szerint Elena azért nem tud tasakból inni, mert Damon azt mondta, hogy a vénából kell. De az Ő vénájából is ivott (határozott kérésére), és ha jól emlékszem az se maradt meg benne.
  3. Hayley azt mondta az éppen aktuálisan megmentett hibridnek, hogy a kötődés amiatt alakult ki, mert hálásak, hogy Klaus megszabadította őket a kötelező átváltozás szenvedésétől. Akkor Elena miért kötődik Damonhoz? Nem is akart vámpír lenni...
  4. A szezon közepén vagyunk. Én arra számítottam, hogy az évad végén fog történni valami szerelmi háromszög ügyben, de az, hogy így ennyire korán történt (még csak nem is mid-season break előtt) arra enged következtetni, hogy van ebben a történetben még csavar. Mint mindenben a Vámpírnaplókban.
  5. Julie Plec legutóbbi interjúja lelket öntött belém. Az itt olvasható cikkben kifejti, hogy a kötődéses történetszál, nemhogy elvenné a reményt a Delena rajongóktól, hanem éppenhogy most van a legnagyobb esély egy románcra, noha természetesen nem megy simán. 
Jó, tudom, ez csak szőrszálhasogatás, és kétségbeesettnek tűnik, de én reménykedem benne, hogy Elena érzései valódiak Damon irányában, mert hiszen azért valljuk be az átváltozás előtt is erősen vonzódott hozzá, nem lehet az egészet ráfogni a kötődésre. És még annyit Damonnal kapcsolatban, aztán befogom, hogy nem hiszem el, hogy Julie Plec ennyit gyötörné szegény párát, ha nem tartogatna számára jó befejezést. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Damont mindig megtapossák, és sose lehet boldog. Ha annyira elvakultan Stelena pártiak volnának, hogy ez Elenával lehetetlen akkor könyörgöm hanyagoljuk ezt a triumvirátus ügyet és adjanak Damonnak egy másik csajt! Give a little love to Damon, please!


Oké, és akkor most a többiekről. A kezdeti egy-két lassú rész után azt kell mondjam, hogy nagyon jól sikerült az idei szezon cselekményvezetés szempontjából. A mitológia része kifejezetten érdekes, de ami igazán nagyszerű, hogy tulajdonképpen egy nagy főszál van, és mindenki ahhoz kapcsolódik valamilyen formában. Nincsenek mellékszálak, jelentéktelen szereplők, mindenki fontos és nélkülözhetetlen benne. Nem gondoltam volna, de az idei talán a legjobban átgondolt és kivitelezett sztori véleményem szerint.


Stefan ebben a részben kivételesen idegesített. Az ellenszer utáni kutatását teljes mértékben önző indokok vezérlik, rendbe akarja hozni a hibáját, ami miatt Elena vámpírrá vált, és vissza akarja változtatni olyanná, amilyennek neki tetszett. De ebben a törekvésében nincs tekintettel senkire és semmire főleg nem Jeremy lelkére vagy Elena érzéseire. Ez az impulzív viselkedés leginkább a korai Damonra jellemző viselkedés, úgyhogy ebből a szempontból is fordult a kocka. Annak ellenére, hogy nem tetszett, ahogy belekényszerítették Jeremy Vadász örökségének beteljesedése izgalmasnak ígérkezik, úgyhogy ez mindenképpen érdekes irány.


Caroline viselkedése ebben a részben igencsak idegesítő volt, a Stefan felmagasztalással. Ha valakire, hát inkább rá jellemző a kötődés, mert úgy isteníti Stefant, ahogy senki más, még humán-Elena sem. Viszont a Klaus-szal közös jelenteik vitték a prímet, irtó aranyos párt alkotnak, ha lehet ilyet mondani egy vámpírra meg egy ősöreg hibridre. Mindenképpen Team Klaroline vagyok!


Azért a románcdominancia mellett kaptunk itt rengeteg történetfordulatot is, most már például egyértelmű, hogy Hayley sáros, mert összedolgozik a titokzatosan jólértesült professzorral, valamint, hogy a hibridek fontos szerepet fognak játszani a továbbiakban. 

A következő részben megint kapunk egy kis visszatekintést Damon és Stefan múltjára egy kis Lexivel megspékelve, és talán fény derül erre a kötődés szálra is. Ímé a promó:


És már webclip is van:


***

Oh, és még egy kis adalékinformáció a fellow Damon rajongóknak. Aki még nem tudná, annak megsúgom, hogy kedvenc bad-ass vámpírunk jövőnyáron hazánkba látogat, hogy egy con keretében megismerkedjen a magyar rajongóknak. Emberek, ez talán egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy közvetlen közelről láthassuk és megérinthessük és a fülébe sikolthassunk kedvencünket! A Charming Vampires Convention and Environmental Event 2012. június 28 és 30 között kerül megrendezésre és Ian Somerhalder már biztosan ott lesz, de remélhetőleg hamarosan hallunk a többi meghívottról is. Szóval, ha tehetitek ne hagyjátok ki ezt az alkalmat, ki tudja mikor lesz ilyen legközelebb. A honlapjukon tájékozódhattok a részletekről!






2 megjegyzés :

  1. A fent leírtakkal kapcsolatban teljesen egyetértek veled, bár engem Stefan egyfolytában idegesít :( Viszont ezt az új szálat nem hiszem, hogy az évad végéig húznák, nem arról híresek (szerencsére) az írók.
    Team Klaroline! :)))

    VálaszTörlés
  2. 100% egyetértek mindennel. Én már nem találgatok, már nem érvelek, már semmit sem csinálok, csak csendben és rohamosan fogyó türelemmel imádkozok, hogy ez a kötelék dolog eltűnjön majd a süllyesztőbe, ha lehet Stefannal együtt. Eddig nem idegesített a srác, még kedveltem is, attól függetlenül, hogy Damon első feltűnése óta az ő táborát erősítem, de ebben a részben nagyon kiverte kicsi salvatore a biztosítékot.

    VálaszTörlés

 
Back To Top