Welcome to Briarcliff
Igyekszem elfogulatlan maradni, ennek több oka is van. Egyrészt az American Horror Story (AHS) első évada úgy volt beteg, ahogy volt, folyamatos feszültséget és misztikumot okozva, ráadásul az úgymond tabuk is kimaradtak belőle, gondolok itt arra, hogy ami durva, azt tényleg annak is mutatta meg.
A második évad nyitányába kissé félve kezdtem bele, tudván, ez egy előzmény, ami természetesen teljesen más témájú is. Így most előre szögezném le, hogy akit nem kötött le az első évad, az nyugodtan kezdjen bele a másodikba, mert totális változáson ment keresztül.
Az elején azt gondolhatja az ember, hogy persze, itt egy sorozat, ami egy megfelelő helyszínen játszódik (elmegyógyintézet), ahol mindenki őrült, éppen ezért tele lehet rakni úgymond horror klisékkel. Ez meg is történt, de szerencsére nem olyan formában, amitől tartana az ember.
Az AHS azt gondolom, okozott egy olyan lelki állapotot, ami sokaknak nincs ínyére, mert egy részt látva nyomasztó érzés fogta el az embert, ugyanakkor egy csipetnyi félelem is, egy olyan gondolattal átitatva, hogy „Ez igen, ilyet még tényleg nem láttam…”. Szellem sztori a javából, mármint az első évad, de töretlenül emésztette az ember elméjét, és nem klisékkel.
Pont ez az, ami most megváltozott a második évadra, viszont pont a mássága, illetve a „szemérmetlensége” miatt azok, akik unják már, hogy minden horror ugyanolyan, feltétlen adjanak egy esélyt az Asylumnak (ez az alcíme a második évadnak).
Bővebb kifejtést azt gondolom, hogy két rész után nem tudok adni, de az évad felénél visszatérünk arra, hogy tényleg beváltja e a hozzáfűzött reményeket, és fenn tudja e tartani (és tudom, hogy már megint ezzel jövök), a kliséáradat mögött lévő tömény borzongást és feszültséget…
Igyekszem elfogulatlan maradni, ennek több oka is van. Egyrészt az American Horror Story (AHS) első évada úgy volt beteg, ahogy volt, folyamatos feszültséget és misztikumot okozva, ráadásul az úgymond tabuk is kimaradtak belőle, gondolok itt arra, hogy ami durva, azt tényleg annak is mutatta meg.
A második évad nyitányába kissé félve kezdtem bele, tudván, ez egy előzmény, ami természetesen teljesen más témájú is. Így most előre szögezném le, hogy akit nem kötött le az első évad, az nyugodtan kezdjen bele a másodikba, mert totális változáson ment keresztül.
Az elején azt gondolhatja az ember, hogy persze, itt egy sorozat, ami egy megfelelő helyszínen játszódik (elmegyógyintézet), ahol mindenki őrült, éppen ezért tele lehet rakni úgymond horror klisékkel. Ez meg is történt, de szerencsére nem olyan formában, amitől tartana az ember.
Az AHS azt gondolom, okozott egy olyan lelki állapotot, ami sokaknak nincs ínyére, mert egy részt látva nyomasztó érzés fogta el az embert, ugyanakkor egy csipetnyi félelem is, egy olyan gondolattal átitatva, hogy „Ez igen, ilyet még tényleg nem láttam…”. Szellem sztori a javából, mármint az első évad, de töretlenül emésztette az ember elméjét, és nem klisékkel.
Pont ez az, ami most megváltozott a második évadra, viszont pont a mássága, illetve a „szemérmetlensége” miatt azok, akik unják már, hogy minden horror ugyanolyan, feltétlen adjanak egy esélyt az Asylumnak (ez az alcíme a második évadnak).
Bővebb kifejtést azt gondolom, hogy két rész után nem tudok adni, de az évad felénél visszatérünk arra, hogy tényleg beváltja e a hozzáfűzött reményeket, és fenn tudja e tartani (és tudom, hogy már megint ezzel jövök), a kliséáradat mögött lévő tömény borzongást és feszültséget…
- Adam Archer
American Horror Story - Asylum
Szerda 10
FX
Megjegyzés küldése