Már olyan régóta vágytam arra, hogy egy olyan könyvet olvassak urban fantasy és misztikus témában ami teljesen új. Semmi vámpír, semmi vérfarkas vagy szellem, semmi ami eddig lekötött. Azt szerettem volna, ha meghökkentenek és elvarázsolnak, mert olvasási válságba kerültem. Egyszerűen már untam a kedvenc műfajomat.
Ekkor jött az Archívum és visszatért a hitem abban, hogy igenis van még energia, van még lehetőség amit még nem aknáztak ki a fantázia világában. Ne ragadjunk le a vérszívóknál, jöjjenek a Történetek!
Hogy mik azok a Történetek? Hát mi, emberek, vagy legalábbis ami marad belőlünk a halálunk után. Lényegében minden Történet egy emberi testbe zárt akta, ami őrzi az életünk emlékeit és amit egy titokzatos helyen, az Archívumban őriznek. Mackenzie Bishop Őrző. A feladata, hogy visszajuttassa a nyughatatlan Történeteket az Archívumba, ha azok váratlanul felébrednének nyughelyükön és elszöknének. Mac most költözött egy új helyre és úgy tűnik, hogy itt sokkal több a nyughatatlan lélek, mert egyre több Történettel gyűlik meg a baja. A régi hotel ahova költözött súlyos titkokat rejt, amelyeknek megfejtése életbevágó lesz Mac számára.
Kezdem rögtön azzal, hogy ez egy igazán eredeti könyv. Sem a világfelépítése, sem a karakterek, sem a történet nem lett sablonos, se kiszámítható. Itt minden friss és ropogós és valami nagyszerűen előadott. Az Archívum rendszere egyszerűen meghökkentő.
Mondjuk, ha az eddig ismert és bemutatott túlvilág elméleteket hasonlítjuk össze azt hiszem nekem a könyvtárpolcon való pihenés jön be legjobban, mint másvilág. A hangulata, a komor és csendes polcok, a masszív és monumentális építmény és a rideg könyvtárosok mind csodásan illettek a képbe. Noha a rendszert működését jól megismerjük, értjük a szabályokat a technikai részletek rejtve maradnak és az Archívum közel sem fedi fel a titkait.
De azt hiszem ez a homályos, de mégis konzekvens univerzumalkotás jót tett a könyvnek, hiszen hogy maradna olyan misztikus egy ilyen hely, ha pontosan ismernénk minden kis trükkjét. Nem, ez így jó. Én nem is akarom tudni, hogy hogyan szabadulnak ki a Történetek. Maradjon ez rejtély...
Akkor szépen sorban haladva a véleményezési sablonommal most a karakterekről is kell szólnom. Előzetesen csak annyit, imádom őket. Olyannyira élőek és hitelesek, hogy én már
kezdtem nem könyves karakterként, hanem ismerősként gondolni rájuk. Az írónő bámulatosan és erőlködés nélkül ismertet meg bennünket a szereplőkkel, néhányukkal elég különleges módon. Imádtam Mac visszaemlékezéseit Papiról. Mindig illettek az adott fejezethez, de sosem voltak izzadságszagúak. Jófej volt az öreg és remek volt az ötlet, hogy ő is megjelenhessen a sztoriban, noha már nem élt.
De hát a főhősünk akkor is Mac, a tizenhat éves Őrző, aki fiatal kora ellenére nagy felelősséget vállalt. Már maga a tény, hogy találkoztam egy olyan tinédzser szereplővel aki nem tudatlan és naiv kívülállóként kezdi a könyvet üdítő volt, de az főleg, hogy YA szereplőhöz mérten Mac nem volt se koravén, se idegesítő nyafka. Intelligens és elhivatott lány, aki súlyos gyásszal él együtt amellett, hogy a "munkahelyi" gondokkal is meg kell küzdenie, de mégsem lesz szenvelgős se nyafogós. Az érzelmei valóságosak, érthetőek és jogosak és ezzel a kedvenc YA hősnőmmé nőtte ki magát.
Hogy a férfikarakterekről is szóljunk: itt nincs nagy szerepük.
A fiúk itt háttérbe szorulnak, Mac olyan erősen uralja a könyvet, de ez nem baj, mert az írónő remekül ért a karakterábrázoláshoz és nem kell több csak egy pár mondat, néhány jellemzés és egy pár párbeszéd és már képet is kaptunk a szereplőről. Például Wesley-ről a gót külsejű vicces figuráról, aki amolyan romantikus érdeklődés is, de fontosabb, hogy barát és partner lesz. És Roland. Ó, Roland. Mac és jómagam kedvenc könyvtárosa.
Jelentem vele is történelmet írtunk, ugyanis ugyan nem tudom hogyan fog alakulni a sztori a folytatásban de jelenleg nincs, ismétlem nincs szerelmi háromszög. Igen, én is meglepődtem rajta, de ezek szerint valaki végre rájött, hogy lehet olyan kiváló és elbűvölő férfi karaktert beleírni egy könyvbe anélkül, hogy az romantikus avagy/és szexuális érdeklődést tanúsítson a főhős iránt. Heuréka, és nem utolsósorban Hallelujah!
Ha ez mind nem lenne elég zárójelben elmondom, hogy a cselekmény se hagy maga után kívánnivalót.
Az eleje talán egy kicsit lassabb és érzelmesebb, de a sztori szépen és összeszedetten halad a végére pedig én már lerágtam a körmöm és komolyan izgultam. Korrekt és lezárt befejezése van, de az Archívum titkai úgysem hagynak majd nyugodni, úgyhogy várni fogod a folytatást. Én már számolom vissza a napokat a The Unbound angol megjelenésééig. Óh, de messze van még az!
ÉRTÉKELÉS:
Victoria Schwab: Az Archívum
(The Archived)
Az Archívum sorozat
Főnix Könyvműhely
2013
Hogy a férfikarakterekről is szóljunk: itt nincs nagy szerepük. A fiúk itt háttérbe szorulnak, Mac olyan erősen uralja a könyvet, de ez nem baj, mert az írónő remekül ért a karakterábrázoláshoz és nem kell több csak egy pár mondat, néhány jellemzés és egy pár párbeszéd és már képet is kaptunk a szereplőről. Például Wesley-ről a gót külsejű vicces figuráról, aki amolyan romantikus érdeklődés is, de fontosabb, hogy barát és partner lesz. És Roland. Ó, Roland. Mac és jómagam kedvenc könyvtárosa. Jelentem vele is történelmet írtunk, ugyanis ugyan nem tudom hogyan fog alakulni a sztori a folytatásban de jelenleg nincs, ismétlem nincs szerelmi háromszög. Igen, én is meglepődtem rajta, de ezek szerint valaki végre rájött, hogy lehet olyan kiváló és elbűvölő férfi karaktert beleírni egy könyvbe anélkül, hogy az romantikus avagy/és szexuális érdeklődést tanúsítson a főhős iránt. Heuréka, és nem utolsósorban Hallelujah!
Megjegyzés küldése