Megjött a beígért sötétebb hangulat és ezzel nálam öt csillagos lett az Összetört Glóriák soron következő kötete, a Hívogat a fény. Bár az elsővel kapcsolatban voltak fenntartásaim, de a második résszel már teljesen meggyőzött az írónő. Gyönyörű és izgalmas fantasy mesét olvashatunk amely elgondolkodtató, de könnyeden szórakoztató is.
A történet folytatásában Sophiellel nyitunk, aki isteni közbeavatkozással felszabadította a Mágus által üvegbe zárt lelkeket. De közben kiderül, hogy közel sem a Mágus a leggonoszabb és legerősebb ellenfél, akivel a törékeny angyallánynak meg kell küzdenie. Sahranfer csodaszép ámde velejéig romlott nővérei ugyanis még ördögibb tervet szőnek és semmitől nem riadnak vissza a megvalósítása érdekében. Sophiel újabb küldetést kap, de versenyt fut az idővel, mert az angyalnyaklánca nélkül, amit a boszorkányok elvettek tőle, csak véges ideig maradhat a földön mielőtt fénnyé válik. Szerencsére megmentésére siet szerelme Elijah, a Sötét Angyal és Gábriel, az Égi Angyalok vezére is akinek szintén nem közömbös a szép Sophiel.
Az előző érzelem-dús kötethez képest most sokkal több kalandot és eseményt kaptunk, ami nagyon jót tett a könyvnek. Az írónő csodás részletességgel és képiességgel leírt tájakon keresztül vezet minket a varázslatostól az ismerősig. Az erdőlakók mágikus ligetei mellett ellátogatunk a rideg északra is, ahol a normannokkal ismerkedünk meg. Eszter nagyon ügyesen és kreatívan vegyíti a mitológiát a vallási történetekkel és a képzeletével. Az általa teremtett világ egyszerre ismerős és meghökkentő, egy olyan időtlen vidék, ahol keveredik a valóságunk, a történelmünk egy mesebeli univerzummal. Nem mondom szívesen ellátogatnék egy olyan helyre, ahol egyszerre van jelen a zord és barátságtalan skandináv vidék és a tisztás, ahol ősi égig érő fák magasodnak. Meseszép lehet.
És amint mondtam nem csak a vidékek változnak gyorsan, de az események is peregnek hála a remek új főgonoszoknak. Dirilt és a testvéreit imádtam utálni, fantasztikusak voltak. Külön örültem neki, hogy bepillantást kaptunk a múltjukba ezzel megismerve eredetüket és erejük történetét, csakúgy, mint Sahranferét. Szegény varázsló, ismerve a sztoriját és megismerve a nővéreit szinte már megsajnáltam... Külön nagyszerű volt, hogy a váltott nézőpontoknak hála nem csak a Sophielért rajongó férfiak (Elijah és Gabriel), de Diril fejébe is betekintést nyerhettünk. A lány szórakoztatóan kacér és romlott egy nőszemély és meghozta a történetbe Sophiel jóságának tökéletes ellenpólusát így adva meg az egyensúlyt a könyvnek. Remek karakter.
Kiemelném, hogy ebben a történetben (de amúgy persze az egész sorozatban) kiemelkedően fontos szerepe van a vallásnak. Itt az angyaloknak valóban égi eredete van. Viszont jó hír, hogy ugyan a hit központi jelentőségű mégsem lesz térítő jellege a könyvnek. Nem vág az arcodba Bibliát, nem akar rábeszélni semmire. Sőt, a skandináv mondavilág bevezetésével tágítja a horizontot és a kereszténység mellett más vallásokat is bemutat mint opciót és egy ügyes húzással össze is köti a kettőt. Szokatlan módon pont az angyalok azok, akik győzködik egymást, hogy nem kell olyan vaskalaposnak lenni a hittel és a vallással. Nekem nagyon tetszik a könyv hangulata, ez a lezser, megengedő vallásosság, valamint a jó és a rossz határainak finom elmosása. Ahogy haladunk a történetben egyre inkább úgy érezhetjük, hogy nincs is olyan nagy különbség a két oldal között, és nagyon is megérthetőek a Sötét Angyalok motivációi is.
Az egyetlen dolog, ami kicsit zavar az elején az Sophiel karaktere. Nem tehetek róla, valahogy az erős, a sorsukat maguk irányító női karakterek állnak közelebb a szívemhez, de Sophielre ez nem jellemző. Ő törékeny, esetlen és lélekben ugyan erős, de folyamatos megmentésre szorul. Inkább bajba jutott hercegnő-szerű, mint valódi hősnő. Nem is értettem, hogy miért bíznak rá mindig fontos küldetéseket. Aztán szépen lassan megértettem, hogy Sophiel amolyan múzsa szerepet tölt be a történetben. Nem ő irányítja az eseményeket, de mindig miatta történnek. Ártatlanságával, jóságával és szeretetével mindig arra sarkallja a körülötte levőket, hogy jobbá váljanak és a helyes úton haladjanak. Ez az ő igazi küldetése, és ha így nézek rá már nem is bánt a gyengédsége.
A könyv igazi értéke azonban ezeken túl azt hiszem a nyelvezete és az írásmódja. Eszter történetmesélésén érződik, hogy minden egyes mondatot nagy gonddal ír meg. Változatos szókincsével és finom stílusával csodás hangulatot ad a történetnek. Az igényesség nem csak a beltartalomban, de a külcsínben is kifejeződik, a kötetet öröm kézbe venni a gyönyörű borítóval, a belső könyvjelzővel, iniciálékkal és a minőségi kötéssel. Az ima a közepén (biztos mindenki oda fog lapozni először, ha kézbe veszi, én is ezt tettem...) pedig csodálatos.
Egyszóval kellett ez a második rész, hogy rajongó legyek, de ez végül is megtörtént. Beleszerettem és nagyon várom a következő részt!
ÉRTÉKELÉS:
A.O. Esther: Hívogat a fény
Decens Magazin Média Kft.
2013
Megjegyzés küldése