FRISS

2014. március 29.

Assassin's Creed: Fekete Lobogó - Blogturné





Teljes rookieként vágtam bele az Assassin's Creed blogturnéba, így a három napos mini-turné első állomásán egy olyan embertől hallotok a Fekete Lobogóról, aki teljesen kezdő ennek a sagának az univerzumában. Ne féljetek rajongók, azért lesz még a turnéban szakértői elemzés, de ez most azoknak szól, akik még nem vettek a kezükbe egy AC könyvet sem.

Oliver Bowden
Fekete Lobogó

 

„Lenyűgözött a csuklyás alak látványa. Szinte hipnotizált a halál végrehajtója, aki az őt körülvevő vérontással mit sem törődve, csak az alkalmas pillanatra várt, hogy lesújthasson.”

A kalózkodás aranykorában járunk, amikor csábít az ismeretlen Újvilág. Edward Kenway, egy gyapjúkereskedő elkényeztetett fia képtelen ellenállni a nyílt tenger, az arany és a kalandos élet vonzásának.

Amikor a családi gazdaságot megtámadják, kapva kap a lehetőségen, és megszökik. Hamarosan kora legrettegettebb kalózai között emlegetik a nevét.

A mohóság, a becsvágy és az árulás azonban a nyomába szegődik, és amikor egy megdöbbentő összeesküvés bizonyítékaira bukkan, amely azzal fenyegeti, hogy mindent elpusztít, ami kedves számára, utat enged a kíméletlen megtorlásnak…

Így belesodródik az Orgyilkosok és a Templomosok között fennálló évszázados küzdelembe.

Az Ubisoft díjnyertes videójátéka alapján.


Kiadó
 Fumax Kiadó
Sorozat
 Assassin's Creed #6
Oldalszám
 440 oldal
Kötés
 Puhakötés
Fordító
 Szebegyinszki Szilvia
Megjelenés
 2014
Goodreads-rating
 4.35

Még egyszer kihangsúlyozom, hogy amíg a kezembe nem vettem ezt a könyvet abszolúte semmit sem tudtam a sorozatról, leszámítva azt a pár pillantást amit az öcsém számítógépén elkaptam mikor játszott. Szándékosan nem is néztem utána a dolgoknak, csakis utólagos felvilágosítást kaptam, hogy néhány dolgot tisztázzak magamban, így most nem a sorozatot, csupán a könyvet tudom értékelni.

Elsőként kiemelendő a történelmi hűséggel kombinált kaland. Ezt természetesen utólag tudom, hogy jellemző az AC sorozatra. Azt azért nem tudtam megállni, hogy az említett személyek valóságtartalmának ne nézzek utána olvasás során és meglepődtem, hogy mennyire jól kombinálta Oliver Bowden a valós történelmi kalózalakokat (Feketeszakállt, Anne Bonnyt, Benjamin Hornigold-ot és társaikat), a ténylegesen létezett helyszíneket és Edward Kenway kalandjait. Az átmenet a hitelesség és a fikció között szünetmentes volt, tökéletesen öszeolvadt a fantázia és a valóság.

A cselekmény menete és tempója részemről némi hozzászokást igényelt. Merőben váratlan módon ugráltunk időben, ugyan lineárisan, de hol elidőztünk egy pár nap eseményein fejezetekig, máskor pedig éveket ugrottunk hirtelen. Néha úgy éreztem, hogy a lényeges elemeket ugrottuk és feleslegesen maradtunk egy-egy jelenetnek szemtanúi. 


Persze a hosszú futási időnek célja volt. A regény cselekményileg állítólag kicsit kevesebb, mint a korábbi Ac regények (ezt is az öcsémtől tudom), de ennek az elehet az oka, hogy itt a főhősünk karakterfejlődése van középpontban. Edward nem egy szerethető figura a regény elején, inkább szánnivaló. Reménytelenül szerelmes, ugyanakkor forrófejű, meggondolatlan és becsavágyó, ez a tulajdonsága jó sokáig végigkíséri az életén és ebből is származik majd minden bonyodalom. A könyv kezdetén jó sok időt töltünk szárazföldön és viszonylag későn jutunk el ahhoz a ponthoz, ahol Edwardból privatér, majd kalóz válik, és innentől még mindig várni kell addig, amíg megjelenik a Templomos és Asszaszin szál. Aki pergő cselekményre és a váratlan fordulatokra számít az csalódni fog, mert helyette egy élet történetét és egy megtérés krónikáját kapja.

Utólagos kiokításom után úgy tűnik nekem hogy a Fekete Lobogó nem csak a cselekményében, de a stílusában is kilóg a Assassin's Creed könyvek közül, de aki élvezi a kalózregényeket, valamint szereti, ha a történelemről ilyen érdekes és különleges megközelítésben tanulhat, annak ajánlatos elolvasnia a Fekete Lobogót. És a végén még Edwardról is kiderül, hogy érdemes ember.

Értékelés
Cselekmény
Aaagg
Karakterek
Aaaag
Világ – Háttér
Aaaaa
Eredetiség
Aaaaa
Stílus
Aaaag
Borító
Aaaaa
Befejezés
Aaaag
Verdikt:
4,28


Egy kis adalék Nassauról
 

Nassau ma a Bahamák fővárosa és legnagyobb városa egyben. Két szigeten terül el, és a bahamák 70%-a ebben a városban él. A történelme igen kalandos, először a spanyolok felégették a korábban a helyén álló Charles Town-t, majd felépítették, és egy holland nemes tiszteletére Nassau-nak nevezték el.1713-ra a várost a kalózók foglalták el, és egy szabad kalózköztársaságot rendeztek be itt. Itt tanyáztak a Karib-tenger leghíresebb kalózai, akiknek a neve ma is fennmaradt és akiket a Fekete Lobogóban közelebbről is megismerhetünk.Ehhez a helyhez kötődik a hírhedt Feketszakáll, vagyis Edward Theach, valamint Charles Vane, Benjamin Hornigold, Calico Jack Racham, Anne Bonny és Mary Read. Elárulni, hogy mi történt később Nassauval némileg spoiler lenne, de akinek van kedve hozzá, az megteheti itt.

A turné további állomásai:
03/29 - Nem harap a...
03/30 - Könyvszeretet
03/31 - Függővég




Megjegyzés küldése

 
Back To Top