FRISS

2014. február 22.

Első novellák, hihetetlen történetek



Kelemen Zoltán ígéretes fiatal író. Ezt a stílusból, az ötleteiből és a képzelőerejéből rögtön meg lehet állapítani. Az íróvá váláshoz azt hiszem az első lépés az, ha valakinek van egyedi hangja, eredetisége és vannak olyan történetei amelyet csak ő tud elmondani. Ennek a kolozsvári fiúnak ez mind megvan. A többi meg majd még kialakul.



Kelemen Zoltán
Első 21 novella

 







„– Képzelődöm.
– Egyáltalán! Ki tudlak juttatni innen, csak feküdj le az ágyra, és bízd rám magad.” – olvasható Kelemen Zoltán egyik novellájában. A fantasy, sci-fi, misztikus történeteket tartalmazó kötetet kézbe véve az olvasónak is hasonló érzése támad. A tanácsot megfogadva olyan világba látogathat el, amelyben a fantasztikum és a realitás közötti határ összemosódik, amelyben elképesztő egyszerűséggel és magától értetődőséggel zajlanak az olykor megdöbbentő és váratlan események. A szerző alapvető értékeket állít mérlegre, megkérdőjeleződik az élet valósága, fontossága, az ember felsőbbrendű volta, a „normális”. Már pedig ki az, akit ne érdekelne, miként feszíthetőek szét a közhelyek, a megszokottság, és hogy milyen törvények szabják meg a képzelet határait? A novellákra bízva magunkat beléphetünk ebbe a kérdésekre kérdésekkel válaszoló, titokzatos világba, hogy végül sokkal biztosabbak lehessünk bizonytalanságunkban.



Kiadó
 Szerzői kiadás - Megrendelés
Sorozat

Oldalszám
 136 oldal
Kötés
 Keménykötés
Fordító

Megjelenés
 2013
Goodreads-rating
 4.00



Az első, ami megfogott a novelláskötetben, az maga a borító. A szerzői kiadású rövid történetek csokrát egy saját fotóval borította be a szerző és ezzel megalapozta a hangulatot. Saját bevallása szerint is olykor a saját fotói inspirálták egy-egy novella megírására, és már nagyon vártam, hogy elolvashassam ennek a különleges fényképnek a történetét. A végén találtam rá a kicsit morbid, de a fényképhez nagyon is passzoló rövidkére, ami nem okozott csalódást. Különösen kedves, hogy a történetek egy része ismerős helyszeneken (számomra vagy az író számára) zajlik, így könnyebben lehet

Rögtön az első novellában kitűnik (ami az én személyes kedvencem a sötét és groteszk cirkusz miatt), hogy milyen hatalmas képzelőerővel, erős vizuális és érzelmi hangulatteremtő képességgel rendelkezik az író. Amiben még azt hiszem fejlődnie kellene az a történetek megfelelő lezárása. Van egy vékony határ a megdöbbentő és sokkoló csattanó és az értetlenséggel határos pislogás között, és helyenként én úgy éreztem, hogy átléptük ezt a határt. Nagy barátja vagyok a drámai befejezéseknek, de azt nem szeretem, mikor egyáltalán nem értem, hogy mi is történik, és több esetben is ilyen érzéssel fejeztem be egy-egy novellát. Azt hiszem jobban szerettem volna, ha egy kevésbé hihetetlen befejezés helyett egy kerek egész sztorit kaptam volna.

Az író történész múltja is érződik a sokszínű és változatos környezetben, ami térben is időben rengeteg helyszínre elutaztat minket. A kapcsolat néha érződik, néha egyértelmű, néha azonban csak homályosan összefüggőek a történetek, amit csak a misztikum és a természetfeletti köt össze. Nekem tetszett ez a színes kavalkád, ami sok történelmi és mitológiai elemet vonultatott fel, de továbbra is arra buzdítom az írót, hogy ne erőltesse a sokkolást. Nem kell minden történetnek csattanó, elég ha logikusan és érthetően lezáródik. Néhány esetben arra gondoltam talán csak a szerző érti, hogy mit szeretett volna mondani ezzel, de nem szabad elfelejteni, hogy a novellákat az olvasóknak (is) írta.

Azt gondolom, hogy Kelemen Zoltán igen tehetséges író, hiszen mindene megvan, ami ehhez szükséges. Az első 21 novella egy ígéretes kezdet, és mivel ez az első publikált műve ezért jó lehetőség arra, hogy begyűjtse a véleményeket és beépítse ezt az elkövetkező munkáiba. Úgy tudom, hogy egy regény is lapul a fiókban. Szívesen olvasnék még tőle hosszabb és szépen felépített történeteket, hiszen a fejében egyértelműen fantasztikus dolgok zajlanak.





Értékelés
Cselekmény
Aaagg
Karakterek
Aaaag
Világ – Háttér
Aaaaa
Eredetiség
Aaaaa
Stílus
Aaaag
Borító
Aaaag
Befejezés
Aaggg
Verdikt:
3,85


Megjegyzés küldése

 
Back To Top