FRISS

2012. március 20.

A Végzet játékszerei

Vannak olyan könyvek amik csak úgy tetszenek, noha józan ésszel végiggondolva azért találok bennük hibát. Persze mindenben lehet rosszat találni, ha az ember keres, de a Csontvárosban nem érdemes. Izgalmas, szórakoztató és kellemes olvasmány, annyira, hogy a bakikat is megbocsátom neki.

Clary látszólag teljesen átlagos tizenéves lány, aki egy esti szórakozás alkalmával valami olyasmit lát, ami felforgatja az életét. Még nem is az a legfurcsább az egészben amit lát, noha az is elég különös, hogy egy klub raktárhelyiségében három tetovált fiatal kivégez egy kék hajú fiút, aki mellesleg ezután köddé válik, hanem, hogy az esetet senki más nem látja rajta kívül. A más számára láthatatlan támadók, akik Árnyvadászoknak hívják magukat, hamarosan újra megjelennek az életében, miután az édesanyja rejtélyes körülmények között eltűnik. Kiderül, hogy Ő is ugyanúgy részese ennek a különös és mágikus világnak, mint ők és gyorsan fel kell vennie a tempót, ha meg akarja találni az édesanyját.

Nem csoda, hogy a főszereplőnk Clary is csak kapkodja a fejét, amikor váratlanul belecsöppen az Árnyvilágba, ahol a démonok, vámpírok, tündérek és az angyalok leszármazottai, a Nephilimek jelenléte mindennapos látvány. Cassandra Clare valóban látványos, bonyolult és részletes világot épít fel, de néha olyannyira sokszínű, hogy nem csak Clary, de mi is belezavarodunk. Meg néha talán az írónő is, mert felfedeztem néha olyan szabályokat amik néha érvényesek voltak, néha nem. Például amilyen sebből egyszer simán fel tudták gyógyítani magukat az máskor a gyengélkedőre juttatta őket. Na de spongyát rá, biztos van rá magyarázat, az Árnyvilágban minden megtörténhet. Mindenesetre az ilyen bakikat még tudta feledtetni a világ részletgazdagsága, meg az érdekes újításai.

A karakterekkel is meg voltam elégedve, noha némelyikük igen sablonkategóriába illeszthető volt (Simon, Clary legjobb barátja, aki fülig szerelmes belé; Isabelle, az egyik Árnyvadász, a tipikus jócsaj), de a főszereplőket igen megkedveltem. Clary ugyan fiatalka, de józan gondolkodású, kreatív és igazi tökös csaj potenciál van benne. Nagyon élveztem a szópárbajait Jace-el, aki a jófiús külső mellett igazi rosszfiús modorral és csípős, szarkasztikus humorral van megáldva. A párbeszédek köztük nagyon jól megírtak és szórakoztatóak voltak, Jace szinte minden megszólalása idézésre méltó.

A legnagyobb problémám a történetvezetéssel volt. A kapott információk alapján nagy részben ki lehetett találni a sztori menetét, egyes események annyira bosszantóan egyértelműek voltak, hogy érthetetlen volt, hogyan nem jönnek rá a szereplőink olyan dolgokra, amihez csak egyszerű matektudás kell. Persze a cselekmény így is izgalmas, mert folyamosan lendületben marad. Nem egy tipikus bevezető könyv, ahol csak a világ és a karakterek bemutatása a cél, itt az akciót sem kell nélkülöznünk. A végére az írónő pedig egy extra csavart is tartogat, amit mondjuk biztos nem láttam volna előre, csak sajna nem bírtam ki, hogy ne olvassam el a spoilereket. Szégyellem is magam...

Összegészében azzal együtt, hogy néha morgolódtam a következetlenségeken mégis egy szuszra elolvastam és úgy tettem le a könyvet, hogy élveztem és szívesen elolvasnám a folytatást.

A Végzet Ereklyéi sorozat eredetileg trilógiának készült, de a nagy sikerre való tekintettel az írónő megduplázta az adagot. Eddig a negyedik könyvig olvasható. BTW: az első két magyarul kiadott köteten még a Halál Ereklyéi a sorozat címe, de gondolom időközben feltűnt, hogy ez túlzottan Harry Potteres, úgyhogy átváltottunk a Végzet Ereklyéire.

Értékelés:


Cassandra Clare:  Csontváros
(City of Bones)
A Végzet Ereklyéi sorozat
Könyvmolyképző Kiadó / Vörös Pöttyös Könyvek

A sorozat további részei:
  • Csontváros (City of Bones)
  • Hamuváros (City of Ashes)
  • Üvegváros (City of Glass)
  • Bukott Angyalok városa (City of Fallen Angels)
  • City of Lost Souls (megjelenés előtt)
  • City of Heavenly Fire (megjelenés előtt)

TRIVIA

A film már úton van természetesen. Claryt minden valószínűség szerint Lily Collins fogja alakítani, akit ebben a hónapban az újabb Hófehérke feldolgozásban, a Tükröm-tükrömben is láthatunk majd. JAce szerepétpedig Jamie Campbell Bower kapta, aki már gyakorlott a temészetfeletti témában, hiszem mind Alkonyatban, mind Harry Potterben alakított már. Kíváncsian várom a többi szereplőről szóló híreket.

Megjegyzés küldése

 
Back To Top