Megint én. Bloggerina-társak rám bízták a kibogozását annak a merész fordulatnak amivel HJUci vitte tovább a Molyregény cselekményét, így ismét itt olvasható a folytatásos sztorink.
No, ezzel én most vagy kicsit kibontottam a csomót, vagy méginkább összebogoztam. Döntsétek el...
Az előző fejezetek linkjei és az esemény leírása imitten található:
3. fejezet
- Szedd már össze magad, szedd már össze magad – kántálta magának Konrád miközben az ujjai a billentyűk felett remegtek. Korábban sem volt éppen jó illatúnak mondható, de a fél órás beszélgetés a cigarettás nővel annyira leizzasztotta, hogy csavarni lehetett volna a vizet a nemrég még tiszta pólójából.
- Csak add át magad neki. Ennyi kell csak. Lazulj el – bíztatta magát erőtlenül. Gyorsan letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról de szinte azonnal visszarántotta az írógéphez, mintha attól félne, hogy az ihlet hamarabb kapja el, mintsem hogy visszatehetné a kezeit a betűk felé.
- Retves masina! – szitkozódott remegő hangon - Működj!
Korábban nem volt ilyen gond. Csak odaült a géphez és már repültek is rajta az ujjai, leírva a szavakat amiket ugyan ő gépelt le, de nem tőle származtak. Legalábbis nem egészen. Néha észrevette magán, hogy javít egy-egy szót, vagy mondatszerkezetet, de soha nem írt le semmit annak ellenében, amit a fejében hallotta. És a nő most azt akarja, hogy belerondítson a dolgokba. Hogy szabja át a történet folyását. Nem lesz ennek jó vége. Balogh úr is megmondta, hogy csak írnia kell. Azt mondta menni fog, hogy nem lehet semmi gond. Csak írni kell. Jó pénz lesz.
Ha valaki azt mondta volna neki évekkel, hónapokkal, sőt akár napokkal ezelőtt, hogy ő képes lesz megírni egy romantikus-fantasztikus regényt, akkor igencsak illetlen, ámde odaillő módon körberöhögte volna. Hagyják már őt az ilyen sületlenséggel. Még hogy ő regényt írjon, még a leveleit is Irénnel fogalmaztatta meg, mert különben csak balga tőmondatokból állnának.
De Balogh úr azt mondta sima ügy. Csak a gép kell hozzá, az fránya, ősöreg és rozsdás vacak, amire most az izzadságcseppjei csöpögtek ritmusosan a homlokáról.
Menni fog. Eddig ment is. Csak le kell nyugodni.
Csak írni kell, na meg most már meg is kell találni egy több ezer éve eltűnt Papíristent, aki képes átjárást biztosítani az írott képzelet és a valóság között és az általa írt Molyokkal teli univerzumában rejtőzik.
Nem ügy. Csak egy újabb szerda.
Pár mély lélegzetvétel után sikerült annyira lenyugodnia, hogy megérezze az ismerős bizsergést, az ujjai végében, ami azt jelentette, hogy már jön az ihlet. Nem tudta mi lesz, ha ellentmond neki, vagy hogy egyáltalán képes lesz-e megváltoztatni a történetet, de meg kellett próbálnia. Az élete múlt rajta.
Ideje volt visszatérnie a karaktereihez.
