FRISS
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértetház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértetház. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 14.

Kami Garcia: Törhetetlen ~ Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Kami Garcia Törhetetlen című regénye, a Légió sorozat első kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Kennedy veszélyekkel- és szellemekkel teli kalandját!

2014. június 12-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2012. július 31.

Édes véres Anna

Anna meglepett. Sokszor meglepett. Igaz, ez nem volt nehéz, hiszen úgy vágtam neki a vérbe öltözött lány történetének, hogy gyakorlatilag alig tudtam róla valamit, csak annyit, hogy mindenhol áradoznak róla, hogy milyen nagyszerű könyv. Hát, gondoltam, ebből én se maradhatok ki, így esélyt adtam Annának és azt kell mondjam nem bántam meg.

2011. november 5.

Ki itt belépsz...


Hadd mutassam be a kuzinomat, Castielt. Igen, nekem ilyen magas körökben is vannak rokonaim... :) Vendégposztoló lesz a blogon, mert kihasználom a keményebb horrorban verhetetlen tudását. Ez egyben figyelmeztetés is, majdnem minden amit ő ajánl szigorúan 18+-nak tekintendő. Első posztja egy sorozat része, több gyilkos házakról szóló témája is van.


Borzongjatok!


Chill,
wilwaren





Fura dolog ez a félelem…


Sokan nem akarnak félni, mert azt gondolják, hogy az érzés semmi jót nem válthat ki belőlük. Azonban többen azt mondják, a félelem az egyik legfontosabb érzés egy ember életében, mert legyőzve azt, olyan dolgokat hoz elő elménkben, melyek újra és újra megerősítenek minket. Tagadhatatlan azonban, hogy a félelem minden ember életében ott van, és ott is marad. Félünk nedves kézzel felkapcsolni a villanyt, féltjük gyermekünket, mert nem jött haza időben, félünk orvoshoz menni…


A horror műfaja arra szolgál, hogy egy jó nagy adag félelmet juttasson el felénk, ami a végén átmegy egy kellemes „Hú, ezt túléltem…” érzésbe. Sajnos manapság az ilyen témájú filmek egy kaptafára készülnek, talán a japánok tudnak sokszor újat felmutatni a történetekben. Témánkra kitérve, sok olyan filmet tudunk mondani, melyek olyan házakról szólnak, amik rettegésben tartják lakóikat, vagy éppen az életükre is hatással van. Na jó. Meghalnak.


 
Back To Top