FRISS

2012. február 18.

A Vámpírnaplók újra a régi!

A közepes szezonkezdés után a Vámpírnaplók újra felvette a megszokott fejkapkodós stílusát, de sajnos megint nélkülöznünk kell őket március közepéig. Hiátus előtti értékelés következik némi spoilerrel a következő részekre.

A Vámpírnaplók egy hullámvasút. Az első széria lagymatag tiniszerelmes kezdése után csak az igazán megszállottak tartottak ki. Bevallom ott én is tartottam egy kis szünetet, mert nem tetszett, aztán mégis rászántam magam a folytatásra és nagy örömömre a sorozat kinőtte a Twilight szintű nyáladzást és erősen a cselekmény irányába húzott el. Persze most is van romantika és szerelemi csalódás, ábrándozás, meg szenvelgés, de mindemellett olyan iramot diktál egy részen belül is, hogy férfinézők se kell szégyelljék, hogy nézik. Különösen szeretem, hogy tényleg nem tudhatod mi fog történni, mert egy epizódon belül is vagy háromszor hiúsulnak meg tervek, többször húzzák keresztül egymás számításait a szereplők, vagy csak simán elbénázzák a dolgokat. A harmadik évad félidejénél egy kicsit megijedtem, mert önmagukhoz képest elég lassúak voltak, de az utolsó pár rész alapján azt mondanám visszataláltak a jól megszokott színvonalhoz.

Mint például a legutóbbi részben is. Esthernek van egy tökéletes terve a gyermekei elpusztítására. Egyszerű és egyértelmű, eldöntött dolog. Elenának semmit se kellett volna tennie, csak tartani a száját, csakhogy Ő szokás szerint túl jó volt ahhoz, hogy hagyja meghalni Elijah-t. Hála az égnek! Elijah a hűvös és veszélyes úriember stílusával nagy kedvencem és éppenhogycsak visszatért, nem akartam volna ismét elveszíteni. Elijahnak is volt egy terve, hogy megakadályozza, hogy az eredeti boszorkány megölje őket, amit Damonnak és Stefannak kellett volna kivitelezni. Csakhogy ők máshogy akarták elintézni, de szokás szerint elszúrták. Szóval vissza kellett térni az eredeti tervhez. És mindez egy rész alatt! Ez ám a tempó! Szóval Elijah mégiscsak győzött. Yippee! Elvileg ez az évad az Originals éve (nem tudom rávenni magam, hogy Ősöknek hívjam őket), de most felbomlani látszik a vámpírok családja. Esther és Finn lelépett, de nem hinném, hogy most láttuk őket utoljára. Kol szintén elmenekült. Elijah, Klaus és Rebekah maradtak, és azt gondolnánk, hogy itt patthelyzet lépett elő, hiszen megölni nem lehet őket, Klaus pedig megkapta amit akart, visszaszerezte a családját, tehát neki sincsen már miért megölni Salvatorékat meg a sleppjüket. Ha csak nem buliból... Bár úgy tűnik, hogy Klaust mostanában jobban foglalkoztatja a rajzolás és Caroline befűzése, mint a világuralom. Ez érdekes fejlemény, de nem ez lenne az első eset a Vámpírnaplók történetében, hogy egy ellenfélből szerethető rosszfiús főszereplőt faragnak. Én még szívesen elnézném a hibridet egy darabig, hogy jobban megismerjük. De ahogy Julie Plec mondta Klaus mégiscsak ellenség, és azoknak rövid szavatossági idejük van a sorozatban. Ráadásul mint kiderült mégiscsak megölhetőek, ha Rebekah jól dekódolta a rúnákat és valóban van még egy az eredeti fehér tölgyből, hogy hegyes karókat faragjanak belőle.

Mindenesetre lehet, hogy egy darabig most félre fogjuk tenni ezt az Originals szálat, hiszen a hiátus után sok új szereplővel fogunk megismerkedni. Rögtön a következő részben, ami egy flashback epizód lesz, bemutatkozik egy nő Damon múltjából. Sage (Cassidy Freeman, Smallville) vámpír, és feltehetően Ő volt az oka, hogy az átváltozáskor még kedves és érzékeny Damonból az az impulzív, dühös és szarkasztikus fickó lett, akit a premierben megismertünk. Erre a nőre kíváncsi vagyok. Többet is megtudhatunk majd róla, mert a jelenben is meg fog jelenni Mystic Fallsban és neki is megvannak a maga kis titkos tervei. De lesz még itt egy új családtag is, mert jön egy új Gilbert, Samantha, aki szintén valami csavaros módon illik majd a történetbe. Lehet, hogy Sage lesz az új főgonosz? Akkor talán ősi vámpírjaink akár szövetségesek is lehetnek. Ki tudhatja előre? Jah, és ne feledkezzünk meg Alaric gyilkos hajlamú barátnőjéről se, akire nagyon fogok haragudni, ha nem valami természetfeletti képződmény, mert akkor az azt jelenti, hogy kedvenc részeges tanárunk nem fog felgyógyulni a lőtt sebből. Szegény Ric, hányadszor is ölték meg ebben az évadban? Harmadszor, negyedszer? Szóval lesz itt szerteágazó cselekmény rendesen.




És akkor térjünk rá most egy kicsit a szerelmi háromszögünkre, mert ugye elvileg itt egy ilyennek kellene lennie. Mondjuk eddig szinte semmi erre utaló jel nem volt, mert az a tény, hogy Damon már majdnem az első perctől szerelmes Elenába még nem számít kapcsolatnak, ha viszonzatlan marad. A harmadik szezonig pedig végülis az volt, de most se teljesedhetett ki, mert Elena döntésképtelen. Úgyhogy a helyzet megoldása természetesen ismét Damonra vár, aki újfent önzetlenül lemondott róla Stefan javára, aki elszántan próbálja magát visszareformálni tartózkodó énjébe, noha ezt senkinek se vallaná be. Én elfogult vagyok, mert bevallottan Damon a kedvenc karakterem, de azért már némileg sok kezd lenni, hogy mindig ezen a szerencsétlen srácon csattan az ostor, mindig Ő hoz áldozatokat de ezt senki sem ismeri el. Ezzel ellentétben Stefan mindenből jól jön ki, pedig szinte semmit se tesz érte. Hát ilyen az élet, de legalábbis az írók preferenciája románc ügyben. Mindenesetre a szezon végére döntés születik szerelmi háromszög ügyében, legalábbis ezt ígéri Julie Plec. Az persze kérdéses, hogy egy esetleges új szezonban mennyire marad ez a döntés végleges. Én már semmit nem tartok fixnek ebben a sorozatban.


A Vámpírnaplók március 15-én tér vissza a képernyőrea The CW-n az "1912" című epizóddal. Alant a promó. Kinek mi a véleménye eddig az évadról és mit gondol mi fog történni?





Megjegyzés küldése

 
Back To Top