FRISS

2012. január 20.

Az Alkonyat-mánia új formái

A Twilight őrület csak nem akar csillapodni. Nemrégiben a Lionsgate stúdió megvásárolta a sokkal kisebb és az Alkonyat filmeken kívül mérsékelt sikerekkel büszkélkedhető Summit Entertainmentet. Így most már sokkal nagyobb kerettel rendelkeznek, és az összeolvadt stúdiók vezetője bejelentette, hogy nem hajlandó befejezettnek nyilvánítani egy olyan franchiset , ami filmenként 700 milliót hoz a konyhára. Ez mondjuk érthető. Noha nehezen tudom elképzelni, hogy ezután még mi történhet Edwarddal és Bellával.  A folytatásban talán láthatjuk, ahogy büszke nagyszülőkként vigyáznak a negyedvámpír-félvérfarkas unokáikra? Mindenesetre a mostani állás szerint inkább televíziós sorozat formájában számíthatunk az új kalandokra (vagy unalmakra, ki hogy élte meg az eddigi részeket), de gyanítom, hogy ezekhez a vadhajtásokhoz Stephenie Meyernek már semmi köze nem lesz. Az utolsó felvonás (Hajnalhasadás - Második rész) az eredeti filmsorozatból ez év november 15-én lesz látható itthon.


Egyébként most már nincs olyan vizuális művészeti ág, amiben az Alkonyat ne jelent volna meg, így hát meg se kellett volna lepődnöm rajta, hogy musicalként is megrendezték. Egy kicsi éllel természetesen, de hát hogyan lehetne komoly musicalt csinálni ebből a témából? Ebben a hónapban jött a kezdeményezés New Yorkba és állítólag nagy siker off-Broadway körökben. El tudom képzelni. Azért szívesen megnézném ezt a változatot is a vámpír-ember románcból, de addig is meg lehet hallgatni a dalokat itt.


Én mindenesetre a Hillywood show újradolgozásit is nagyon élveztem a témában, de Edward és Bella jellegzetes pózát már a Big Bang Theory (magyarul Agymenők) szereplői is felvették. Alant a poénok. Elvégre a paródia is a rajongás egyik formája.


 

 





1 megjegyzés :

  1. [...] bemutatták az első jelenetet a második, és egyben utolsó felvonásból. Bár ha hinni lehet a korábbi híreknek, akkor nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy Bellát és Edwardot látjuk. Viszont ez az első [...]

    VálaszTörlés

 
Back To Top